Koncert

Nagyon rossz állapotban koncertezett Vastag Csaba, el is botlott

Létrehozva: 2022.10.07.

Hiába mondták az orvosok, hogy ne menjen, 40 fokos lázzal adott koncertet Vastag Csaba.

Volt, hogy egy nap 12 koncertet adott Vastag Csaba. Az énekes a Palikék világa by Manna Futtában című műsorában beszélt arról, hogy volt olyan korszak az életében, amikor semmire sem mondott nemet.

„A 12 az úgy volt, hogy reggel 10 órakor volt az első és hajnali négykor volt az utolsó. Akkor még ilyen 35 perces kis koncertjeink voltak” mesélte a műsorban Vastag Csaba, aki elismerte sokáig a közönséget saját magánál is fontosabbnak tartotta.

Olyan dolgokat is megcsináltam, amiket magamtól nem csináltam volna meg különben. Értem itt például azt, hogy voltam úgy koncerten, hogy 40 fokos lázam volt és mindenki, még az orvos is azt mondta, hogy ne menjek el. Elbotlottam a küszöbben is, de így is elmentem

emlékezett vissza.

Az énekes azonban úgy fogalmazott, ő már onnan jön, ahová mások mennek.

„Nem nagyon látom azt, hogy 50 évesen elkezdenék haverozni, meg bulikba járkálni. Meguntam már ezt az egészet” mondta. Ha teheti, már inkább otthon filmet néz a menyasszonyával, vagy a kertben tevékenykednek. Úgy érzi, az apaságra is megérett.

Úgy gondolom, hogy talán most már vagyok ott, hogy egy kisgyereknek tudnék stabil hátteret biztosítani. Meg tudnék neki okos dolgokat is mondani, nem csak a hülyeségre tanítani.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713478217
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141992_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713478217
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141122_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ebben a városban már éjjel-nappali posta is működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713478217
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713478217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók