
Ritka esemény egy akkora koncerthelyszínen, mint a Papp László Sportaréna, hogy a meghívott előadó végül nem megy ki a színpadra, és az sem szokványos, hogy emiatt ekkora felfordulást okoz az összegyűlt tömeg, mint azt tette szombat este. Merónak mégis sikerült összehoznia a katasztrófaközeli helyzetet.
Hogy pontosan mi is történt, az az elkövetkezendő napokban derül majd ki, de addig is beszéljenek a tények.
Enes Meral, ismertebb nevén Mero török-német rapper. 2018-ban vált ismertté az Instagramon, debütáló dala, a Baller los pedig a német és az osztrák kislemezlisták élén debütált. A világsiker kapujában az előadónak egyre több nemzetközi koncertje van, így esett meg az, hogy Budapestre is meghívták. A szervezők a jelek szerint igencsak bátrak voltak, egy közepes méretű klub helyett egyből egy Papp László Sportarénát álmodtak meg koncerthelyszínül, ami igencsak bátor lépés. A Sportaréna 12 500 fő befogadására alkalmas létesítmény, ennyi fizetővendéget bevinni csak az igazán híres és népszerű előadóknak sikerül, pláne annak fényében, hogy például Mero koncertjére a jegyek 10-25 ezer forint közötti skálán mozogtak.
A szeptember 10-re meghirdetett bulira egyelőre nem tudni, hogy pontosan mennyien vettek jegyet, a közösségi oldalakon fellelhető bejegyzések szerint alig voltak 3-4 ezren, mások viszont nagyobb tömegről számoltak be. Akármennyien is voltak, Mero-bulit senki sem kapott: ugyan a magyar fellépők mind színpadra álltak, ő maga nem.
Történt ugyanis, hogy a rapper és stábja, akik időben megérkeztek a helyszínre, valamin összeszólalkoztak a szervezőkkel. A vita alatt mindkét fél azt állította, hogy a másik szerződést szegett, majd a koncert előtti percekben már úgy elfajult a színfalak mögötti balhé, hogy Mero végül ki sem lépett a színpadra.
Mero váratlanul elhagyta az Arénát és tudomásunkra hozta azt, hogy nem jön vissza
– közölték a szervezők az összegyűltekkel, akik hangos fújolásba kezdtek (mint az ezen a videón is hallható), majd pedig elkezdtek a színpad felé repülni az első műanyag palackok, melyeket percekkel később tengernyi félliteres tégely követett. (Erről kicsit feljebb közöltünk videót.) A palackeső nem kímélte a színpadra felállított Dj pultot, a fénytechnikát, semmit. A beszámolók szerint hosszú percekig nem lehetett tudni, hogy a csalódott rajongók tömege megindul-e a színpad mögé vagy sem, a helyzet komolyan veszélyesnek tűnt...
Mero még szombat este, egy hosszú, német nyelvű bejelentkezésben igyekezett megmagyarázni a történteket. Ebben ő azt hangsúlyozta, a szervezők nem tartották magukat a szerződésben foglaltakhoz, és noha ő fel akart lépni, elmérgesedett a helyzet.
Csak egyre tiszteletlenebbek lettek a rendezők, es ez egyáltalán nem ment, ez így nem megy. De még egyszer sajnálom, én nem tehetek róla
– magyarázta. A másik oldal szerint koránt sem így zajlottak az események.
– A fellépő többszörös szerződésszegés után is lehetőséget kapott a performanszra, nem élt vele, távozott a helyszínről – írták Insta-oldalukon a szervezők, hozzátéve: Mero komoly jogi következményekre számíthat.
Ugyancsak a szervezők verzióját erősíti az egyik hazai fellépő, Metzker Viki beszámolója is, aki Insta-sztorijában úgy fogalmazott: óriási kamu, hogy a szervezők nem engedték fel a színpadra.
A csávónak nem volt kedve fellépni, ennyi volt igazából a lényeg!
Az eset kapcsán a Papp László Sportaréna is közleményt adott ki:
”Tisztelt Vendégeink!
Ahogy korábban számos alkalommal jeleztük már, a Papp László Budapest Sportaréna egy rendezvényhelyszín. A helyszínt különböző szervezők bérlik az eseményeik megtartására, amelyre ők ezért belépőjegyet szednek, azaz a jegybevétellel ők rendelkeznek. Amennyiben az esemény elmarad, vagy nem a vártaknak megfelelően alakul, így a jegyen feltüntetett szervezőcéghez, valamint az esemény elsődleges jegyértékesítőjéhez lehet fordulni. Természetesen olyan esetben, ha a helyszínen volt bármi problémájuk vagy előzetesen bármilyen információra, segítségre szorulnak, akkor kérjük, hogy forduljanak hozzánk bizalommal, és igyekszünk segíteni. Üdvözlettel, Budapest Aréna.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.