Minta

Curtis majdnem maradandó nyomot hagyott Sterbinszky lányának testén

Bors

2022. augusztus 4. csütörtök 12:00

Curtis nagyon belelendült.

Azt eddig is tudtuk, hogy a rapper szereti a tetoválásokat, de az új, hogy a készítésük sem áll tőle messze. Curtis majdnem saját kezével tetoválta Dj Myneára közös daluk címét, melyet a Nemazalány mellől híressé vált Sofi énekelt fel.

A forgatáson valóban felvarták a kezemre a szám címét, hogy Szabadon.A klipben Curtis írja ezt rám, és annyira belelkesedett, hogy majdnem valóban elkezdte az S betűt. Viccet félretéve a forgatáson részt vett egy tetoválóművész, aki a megfelelő körülmények között elkészítette ezt a feliratot a jobb alkaromra – meséli MYNEA, aki azt is elárulta, hogy ez a huszonharmadik tetoválás a testén.

Curtis és Dj MYNEA
A rapper annyira belelendült a forgatásba, hogy majdnem maga kezdte el kivarrni a DJ-lány kezét

– A tetoválás örök életre szól, ezzel is azt szerettem volna kifejezni, hogy mennyire fontos számomra ennek a dalnak az üzenete – fűzte hozzá.

– Az első tetoválásomat 2020 nyarán csináltattam. Egy háromszöggel kezdem, ami a logómban is benne van, ez a bal alkaromra került fel; a többi pedig jött folyamatosan. Ez is egyfajta függőség, de szerencsére ártalmatlan. Sokan kérdezik, és mindig őszintén elmesélem, hogy ugyan nem mindegyiknek van jelentése, de mindegyiket szeretem magamon. Mindig alaposan átgondolom, és csak olyat vállalok be, amit később se fogok megbánni – mesélte a fiatal lány, aki azt is elárulta, csak egyetlen egy színes tetoválása van, amely nem más, mint édesapja, DJ Sterbinszky születési éve.

https://cdn.borsonline.hu/2022/06/nFQk1PemRQun2BnPsQPi1lnch7SXEyAsz3AXCXYbZjc/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI4NTM3N2Q3YmZjZTQzNzViMmZiMTk0M2Q4MTgzMDky.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Shane Tusup megmutatta: ez lett a Szabó Zsófival közös tetkóval - fotó

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15170004_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij fenyegetőzni kezdett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8977_resized.jpg?avcount=1664563809
vg.hu

Vereség küszöbén az oroszok Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15165648_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragédia történt a kalandparkban: egy 9 éves fiú meghalt, egy kislányért még küzdenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15167777_auto_resized.jpg
ripost.hu

Percekkel korábban is karambolozott már a Rákóczi hídnál történt baleset okozója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15169487_auto_resized.png
hirtv.hu

Putyin aláírta a csatlakozási szerződést négy megszállt ukrajnai régió vezetőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8973_resized.jpg?avcount=1664563809
origo.hu

Megvan, kik ölhették meg Ed Sheeran zenésztársát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8966_resized.jpg?avcount=1664563809
veol.hu

Ezért olyan fontosak bélrendszerünkben a probiotikumok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8965_resized.jpg?avcount=1664563809
life.hu

Teszt: ennyire vagy hajlamos a felfázásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8958_resized.jpg?avcount=1664563809
vg.hu

Az elmúlt 250 év híreit olvashatod, most ingyen! (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15168046_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő: Előbb a Tétényi úton, majd percekkel később a Rákóczi hídon balesetezett ugyanaz a kamion

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8959_resized.jpg?avcount=1664563809
vg.hu

Ezért vásároljon hazai terméket

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/gsBj0hvxVVKjxkYNZVwUUJw2fEeD8lxYCVtHbt9Li4w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q3YzIwNmNhMDg0MTQxZTM4MzUwMTVkN2Y4ZmNmMzUz.jpg
Vita

Kint volt a bugyija, élő adás előtt durván összeveszett Kapócs Zsóka és Náray Tamás

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/7eQeDH1yffpysowiLW9z5ZJS_2aZ4Lg4DIoDjYNNPjM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NkNDNlZTQ4MTJjNDQ0ZjBiMGY1ODYzNmQ0YzI1MWQw.jpg
Balhé

Újabb sztárbalhé: „Annyira szánalmas egy sz*r nő vagy, hogy ilyet a világ nem b*szott” – Béci kiosztotta Baukó Évát