Bombaként robbant a hír korábban, miszerint véget ért Kulcsár Edina és Csuti házassága. A páros életétől azóta is hangos a média: kiderült például már egészen korán, hogy a szépségkirálynő már más oldalán boldog, exe pedig a testedzésben keresi a megnyugvást.
Edina a nyilvánosság előtt vallotta be, hogy újdonsült párja nem más, mint G.w.M, azaz Varga Márk, rapper. A szerelmesek azóta többször is kamerák elé álltak, hogy bebizonyítsák: a kettejük közti kapocs kivételes, és rendkívül erős. Edina és G.w.M azóta is boldogan élnek, a gyermekeik is találkoztak egymással, és mint kiderült, a páros női tagja már a roma szokásokra is ráérzett.
A napokban azonban váratlan pletyka ütötte fel a fejét G.w.M közösségi oldalán.
A kommentszekcióban a rapper egyik követője aggodalmát fejezte ki, miután úgy véli, a páros már napok óta szakított egymással.
Fotó: Instagram
Sajnos szerintem már nincsenek együtt Edinával, mert napok óta nem lájkolják egymás képeit…
– írta meg véleményét a rapper követője, majd hozzátette: amúgy nagyon sajnálná, ha ez tényleg így volna.
A kommentelő nem sokkal később meglepő reakciót kapott válaszul: egy másik felhasználó ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy lehet a dologban valami, miután Edina és Csuti néhány napja együtt vett részt egy esküvőn.
Hogy a pletykának van-e bármi köze a valósághoz, azt egyelőre nem tudni, az azonban bizonyos, hogy a hétvégén az expáros mindkét tagja hivatalos volt Edina húgának nagy napjára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.