Lehetetlen utolérni Törőcsik Marit, akit – mint az a napokban kiderült – már két hete kórházban ápolnak. Úgy tudni, a régóta gyengélkedő színésznő nem kapta el a koronavírust, hőemelkedés miatt szállították be, és azóta is megfigyelés alatt tartják. A Bors próbálta utolérni a Nemzet Színészét, a telefonját azonban már nem ő kezeli. Még a legközelebbi barátai sem érik el, akiket rendkívül nyugtalanít az állapota.
Végtelenül aggódom Mariért. Mindennap próbálom felhívni, de egy ideje nem érem el
– mondta lapunknak gondterhelten a Kossuth- és Jászai Mari-díjas pályatárs, Jordán Tamás.
– Tiszta szívemből kívánom neki, hogy felépüljön, nagyon bízom benne, hogy jobban lesz.
– Úgy tudom, a szombathelyi kórházban vigyáznak rá, még nem engedték haza. Mielőtt bekerült, még beszéltem vele, és bár fátyolos volt a hangja, értettem, hogy mit mondd. Jó pár hete azonban már nem tudok vele beszélni. Többször is volt már megfigyelés alatt kórházban, és mindig jobban lett, úgyhogy igyekszem pozitív lenni: nagyon reménykedem benne, hogy most is így lesz, és Mari felépül.
Szerettei, barátai a széltől is óvták a színésznőt, aki a járvány kezdete óta teljesen elzártan élt velemi otthonában, kizárólag ápolója volt a közelében. Bár úgy tűnik, a koronavírustól sikerült megvédeni, állapota mégis megromlott. Tüdőgyulladástól tartva, a hőemelkedése miatt kórházba vitték, ahol több hete megfigyelés alatt tartják. A Bors több forrásból is igyekezett informálódni Törőcsik Mari állapotáról, de a jelek szerint hírzárlat van körülötte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.