Celeb

Befogadta a Karthago Vastag Csabát

Bors

Létrehozva: 2021.02.13.

Egy legendás szám születésének negyvenedik évfordulóját ünnepli A Dal ma esti műsorában a Karthago együttes. Szigeti Ferencék különleges produkcióval készülnek a műsorra Vastag Csabával.

Két generáció és két zenei műfaj találkozik ma este A Dalban. A több mint negyven éve változatlan felállásban muzsikáló Karthago együttes Vastag Csabával lép színpadra. A különleges produkció ötletét a műsor szerkesztői vetették fel.

– Csaba rendkívül tehetséges énekes, azonnal igent mondtunk, amikor felmerült a neve a közös munka kapcsán – meséli Szigeti Ferenc, akinek eleinte szintén kicsit furcsa volt a két stílusj összekapcsolása. – Annak idején Csaba popdalokkal lett sikeres az X-Faktorban, és azóta is ezt a műfajt képviseli, de már az első próbákon kiderült, hogy nagyon szereti a rockot, és nagyon jól áll nek. Nem véletlenül, mint megtudtuk, van egy rockzenekara is. Egy Karthago dalt dolgoztunk fel közösen, leültünk a zenekarral, és felosztottuk, hogy ki melyik sort énekli, a refrént pedig közösen.

A gitáros szakmai tanácsokkal segítette Csabát.

Mondtam neki, hogy ne akarjon úgy énekelni, ahogy Takáts Tamás, hozza saját magát. Onnantól nagyon jó volt – mesélte a rocker.

A próbafolyamatok már a napokban véget értek, már csak a nagy fellépés van hátra. – Szerintem nagyon jól összehoztuk. Szépek vagyunk így együtt, jól fogunk mutatni a színpadon – tette hozzá nevetve. – A próbák persze a legnagyobb odafigyelés mellett zajlottak le, mindenki odafigyelt a maszkviselésre, és amennyire csak lehetett a távolságtartásra is. Ami a legfontosabb, hogy mindenki megbízott a másikban.

Változatos műsor

Ma este 19:35-től izgulhatjuk végig A Dal 2021 utolsó előtti válogatóját a Duna Televízión. Ahogyan már megszokhattuk, a tíz produkció közül négy fellépő a zsűri pontjai alapján, míg egy a közönség szavazatai alapján juthat tovább.

A mai műsorban a Beneath My Skin, a Chain Bridge Pop, Csondor Kata, Katona Petra, Kozma Orsi, Nági és Betti, Nagy Szilárd feat. Ragány Misa, a Pink & The Panthers, valamint a Swing à la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos kollaboráció fog egymással versenyezni.

A Karthago nemcsak A Dalra készült a negyvenéves évforduló alkalmából: könyv jelenik meg az együttesről, és ma déltől zárt körű megemlékezést tart a Rockmúzeumban a koncertjén elhunyt fiú emlékére. Tavasszal pedig egy új válogatásalbumot is megjelentetnek, amelyen új dalok is felcsendülnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715021112
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715021112
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715021112
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715021112
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715021112
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség