Egyelőre nem térhet vissza a világot jelentő deszkákra Törőcsik Mari. A Nemzet Színészét nem rég az Oscar díjra jelölt Koltai Lajos kérte fel, hogy játsszon Joan Didion: A mágikus gondolatok éve című könyvének monodráma-változatában.
Ebből azonban mostanában nem lesz semmi. Azt mindenki tudta, hogy a Kossuth-díjas művésznőnek sok pihenésre van szüksége, hiszen az eltelt két év alatt többször is kórházi kezelésre szorult. Utoljára 2016 végén állt a Nemzeti Színház színpadán a Brand és a Galilei élete című darabokban. Amikor azonban betegágyán meglátta a szerepet, amit a Broadway-n az Oscar-díjas Vanessa Redgrave játszott, azt mondta a rendezőnek, nagyon szeretné eljátszani. Erről azonban egyelőre szó sem lehet.
– Lementem hozzá Velemre, gratuláltam neki a díszpolgári kitüntetéséhez. Egy jókedvű ebéden vettem részt, ahol beszélgettünk. Úgy látom, nincs jó állapotban, így szóba se hoztam a munkát, mert úgy éreztem, nem lenne korrekt tőlem. De úgy tudom, a Jordán Tamás színi igazgatóval tervezett munkája is halasztódik. Azt is láttam, hogy hízott, aminek nagyon örülök, ahogy annak is, hogy otthonában jól érzi magát és sokat pihen – mondta a Borsnak Koltai Lajos, aki Szabó Istvánnal és Sándor Pállal közös filmen dolgozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.