A baj akkor kezdődött, amikor nyáron Tibi bá félrelépett, és kificamította a bokáját. Mivel azóta a bokáján járt, így alakult ki a kalapácsujj, amit műteni kellett.
Még mindig nehezen jár lábujjműtéte után Dévényi Tibor. Bár az operációja jól sikerült, pihentetnie kell a lábát, amit egyre nehezebben tűr. Már csak azért is, mert húsvétkor sem tudott felkelni, így nem mehetett locsolkodni.
– Ágyhoz jöttek a lányok, főképpen a barátnőm, Bea, de egy pár ismerős hölgy is – mondta szomorúan a Borsnak betegágyából Dévényi Tibor.
– A műtétem egyébként jól sikerült, mert nem bíztam a véletlenre a dolgot. A kalapácsujjműtétemet Berkes István professzor úr végezte el. Rögtön utána már el is mentem diszkózni az egyik este. Lehet, nem kellett volna, valószínű, ha nyugton maradok, már könnyebben járnék.
A professzor úr azonban türelemre intett, azt mondta, nem vagyok 20 éves, így nem gyógyul olyan gyorsan a sebem, mint fiatalkoromban. Mondtam is neki, hogy ha a kalapácsujjam rendbe jön, utána feltétlenül csináljon a másik ujjamból sarlót!
Így aztán együtt lesz a sarló és a kalapács, és mehetek egy orosz turnéra –viccelődött a pöttyöslabda-szóró Tibi bá, akinek azért már nagyon elege van a fekvésből.
– Már újra olvastam Tolsztoj műveit, és újranéztem az összes tévéműsort is, tényleg unom az itthonlétet. Gyorsan fel kell épüljek, mert rengeteg munka vár rám. Nyárra tele a naptáram, és a Retró Rádióban is kaptam egy műsort. Az az egy vigasztal, hogy a jövő hét végén már ismét dolgozhatok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.