Celeb

Kiderült: ez az igazság Stadler menyasszonyáról

Bors

Létrehozva: 2017.12.11.

Forrás: MTI

A közelmúltban több helyen is hallani lehetett egy pletykáról, miszerint a nemrég elhunyt akasztói vállalkozónak nem csak az üzletben, de a magánéletben is nagy tervei voltak - nősülni készült, ráadásul egy igen fiatal nővel. Most azonban kiderült: nem volt semmiféle menyasszony, vagy legalábbis nem úgy, ahogy azt eddig hallani lehetett - a pletykát pedig még maga Stadler József terjesztette el.

"Mindenki egy rejtélyes nő után nyomozott, pedig a lány, akibe Jóska szerelmes volt, az én előző pultosom volt. Zsanett még nem volt húszéves, alig múlt 18, amikor Jóska beleszeretett. Mindennap elmondta neki, hogy milyen szépnek tartja, és lelkesen udvarolt, de a lány soha nem viszonozta az érzelmeit. Úgy fogalmaznék, hogy menekült előle" - mesélt a titokról Stadler egyik barátja, Krisztián a Ripostnak.

Pedig a szerelemről Stadler korábban még a Tényeknek is nyilatkozott - a barát szerint azonban a férfi - ahogy ő fogalmazott - "álomvilágban élt, azt hitte, hogy a dolgok ugyanúgy mennek, mint a börtönévek előtt, pedig nem".

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek