Nincs kibékülve a hazai stand-up műfajjal és annak képviselőivel Jordán Tamás, ezért hamarosan maga is színpadra áll, hogy egyedül szórakoztassa a közönséget – nem olcsó és ízetlen tréfákkal.
– Elvitathatatlan, hogy van néhány kiváló és tehetséges stand-up előadó Magyarországon, de a többségről lesújtó véleményem van – mondta a Borsnak a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója.
– Személyiség és humor nélküli emberek téblábolnak egy színpadon, és ami a legriasztóbb, hogy még ezeken is hahotázva nevetnek az emberek. Ez így nem jó. A színész és színigazgató egy véletlennek köszönheti, hogy belekóstolt az egyszemélyes show világába. – Öt évvel ezelőtt rendeztünk egy bankettet a színházban az egyik szponzorunk, egy bank kérésére – emlékezik vissza Jordán.
– Hatvan emberrel több jött el, mint amennyit vártunk, az igazgató ekkor arra kért, hogy szórakoztassuk a plusz vendégeket is. A csoportot ekkor az egyik nagyobb próbatermünkbe invitáltuk, ahol a kollégák zenéltek, énekeltek nekik, engem arra kértek, hogy meséljek vicces történeteket a színház életéről. Felmentem. Történeteket mondtam és verseket szavaltam, mert úgy éreztem, helyük van abban a közegben. A József Attila-versek avatott tolmácsolójától nem hagyományos stand-up előadást várhatunk: amikor úgy érzi, eljött az ideje, minőségi kultúrát csempész a színházi sztorik közé.
– Ez egy bizonyítási eljárás – ezzel a szöveggel kezdem a beszédemet –, azt bizonyítom, hogy a költők is stand-uposok, beszámolnak a közérzetükről, csak mondjuk Kosztolányi esetében nem hangzik el a lecsó és a banki kamat kifejezés – teszi hozzá a direktor.
– Sokadik alkalommal leszek a Magvető Caféban április 24-én, ahol a vicces történetek mellett Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila és Radnóti verseket is mondok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.