Székhelyi József: Végre eldobtam a mankót

Székhelyi József: Végre eldobtam a mankót

csípőprotézis
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 28. 12:00
Valóságos megváltásként élte meg Székhelyi József, hogy műtőasztalra feküdhetett és elkopott jobb csípőjét kicserélték az orvosok. A színésznek ma­gán­ápolónője is van, ötéves kislánya személyében.
A. T.

Eldobta mankóit Székhelyi József, aki néhány héttel ezelőtt csípőprotézis-műtéten esett át. A Jászai Mari-díjas színész novemberben tölti be a hetvenedik életévét, de esze ágában sincs megadnia magát az idősödéssel járó testi bajoknak, hisz rengeteg teendő vár még rá az életben, így mondhatni, örömmel vállalkozott az operációra. A színpadi munkásságán túl ugyanis még fel kell nevelnie legkisebb gyermekét, az ötéves Sárát, és harminc esztendővel fiatalabb feleségével is szeretne lépést tartani.

– A helyzethez képest szenzációsan vagyok! Már mankózni sem mankózom, hanem a Madách Színház kelléktárából szereztem egy botot, ami alkalmanként kisegít. Édes kispofám, Sárikám nagyon együtt érzett velem, rögtön ő is mondta, fáj a csípője, de ahogy én jöttem ki a gödörből, ő is velem együtt kezdett el szárnyalni. Nekem van a legédesebb ápolónőm a világon! – dicsekedett kislányával a Borsnak Székhelyi.

A művésznek egyelőre ajánlatos óvatosan mozognia, hogy a jobb csípőjébe beültetett protézis nehogy kiugorjon a helyéről, de mivel nyolc évvel ezelőtt már a bal csípőjét is megoperáltatta, így sok meglepetés nem érte a mobilizációja kapcsán.

– A talajmenti mozgásokat kerülöm, nem hajolgatok, de lényegében véve úgy élem az életem, ahogy a műtét előtt. Sárát sem hanyagolom el, reggelente elviszem az oviba, délután pedig érte megyek. Fogom a kezét és ha kicsit bizonytalannak érzem magam, rátámaszkodom – vallotta be a művész, majd elárulta, sokat köszönhet pozitív életszemléletének. – A műtét megszabadított egy hatalmas fájdalomtól, végre fájdalommentesen telnek a napjaim, ezért szinte lebegek. Egyáltalán nincs betegségtudatom! Végzetes hiba lenne elhagynom magam!

Székhelyi nem is hagyja el magát, rengeteget dolgozik, próbál, és októberben több előadásban is színpadra lép.

– Jövök-megyek, teszem a dolgomat! Egyenrangú partner vagyok a kollégáimmal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.