Hihetetlen harc volt a magyar drukkerek között, hogy ki jut be az Oscarra..., de az nevet a végén, akinek nem sikerült jegyet szereznie! Hogy miért? Mert aki ismeri a Kodak Színházat, tudja, hogy a „szerencséseknek” csak a kakasülőre jutott hely és ember legyen a talpán, aki 4 órán át kibírja, hogy nincs előtte korlát, felülről beletérdelnek a fejébe, és 90 fokos szögben kell előregémberednie, ha a gyufaszálnyi embereket látni akarj a színpadon.
Sokan kérdezik, hogy miért olyan hosszú a gála, mikor a legfontosabb kategóriákat le lehetne tudni egy-két óra alatt. Hát azért, mert Hollywoodban nagyon szigorúak a szabályok, és ezek a filmakadémia kezét is megkötik. A filmes céhek és szakszervezetek ragaszkodnak ahhoz, hogy a sminkesek-fodrászok, jelmeztervezők-ruhások, az animátorok, a dokumentumfilmesek is bekerüljenek a „nagyszínpadra”, mert megérdemlik a televízió nyilvánosságát. Hogy a néző erről mást gondol, más kérdés, a szabály az szabály. Ettől fájjon a feje a filmakadémiának és a show producereinek, akiknek alaposan meg kell szórniuk a gálát a népszerűtlen kategóriákkal, egy csomó olyan szakemberrel, akikre nem kapcsolna rá a közönség – sőt, esetleg el is kapcsolja a tévét ezekben a pillanatokban.
Rutinos nézők már tudják, hogy a műsor elején jön a két „epizód”-kategória (a legjobb női és férfi mellékszereplő), és a végén, az utolsó félórában a legjobb színész, színésznő, rendező és film. De idén ez sem biztos. Hétpecsétes titok a gála műsorának sorrendje egészen az adásig.
Minket persze az érdekel legjobban, hogy mikor kerül sor a külföldi filmre, de ez is titok. Főleg azért, mert az utolsó héten nagyon felforrósodott a levegő a lehetséges nyertes körül. Bizonyám! Február elejéig az összes listán első helyen állt a Saul fia, de a nagy vetélytárs, a francia-török Musztáng nagyon beerősített az utolsó hetekben. A Musztáng fiatal lányokról szól, fiatal, csinos lány rendezte és emiatt (is) nagyon népszerű – a Saul viszont nagyon fontos, komoly film a témája miatt, magas szinten művészi a megvalósítás terén, mindenki elismeri.
Hát, ha minden papírforma szerint alakul – és ehhez már nem is kell az Oscar-díj! – a három fiú, Nemes Jeles László, Röhrig Géza és Erdély Mátyás csak látogatóba jár majd haza Budapestre. Mind a hárman válogathattak a legnagyobb hollywoodi művészképviseletek között. Mind a hárman a UTA-hoz (United Talent Agency) szerződtek, mert ez az az ügynökség, ahol legjobban „értik az európaiakat”. Fontos szempont ez mind a hármuknak, hogy elkerüljék azokat a csapdákat, amik a Hollywoodba csöppent külföldi tehetségeket legjobban fenyegeti. László például még véletlenül sem szeretne abba a hibába esni, amibe Florian Von Donnersmarck, a Mások élete Oscar-díjas rendezője, aki azonnal igent mondott a Turistára, mert nem tudott ellenállni egy Johnny Depp-Angelina Jolie projektnek. A bukás nem használt se Depp, se Jolie karrierjének, de sokat ártott Donnersmarcknak, aki azóta sem került elő Hollywoodban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.