Ki fejezte le évekkel ezelőtt Balázs Klárit?

pletyka
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 19. 08:30
Kiderült, kik terjesztették évekkel ezelőtt azt a gyilkos poént, hogy Korda György lefejezte a feleségét, Balázs Klárit.
Bors

Hosszabb ideje Kanadában turnézott a házaspár, amikor elterjedt a hír: egy veszekedés után Korda György megöl­te a feleségét, ezért nem mer hazajönni.

– Mi persze erről mit sem tudtunk – meséli Gyuri.

– Telefonált az édesapám, hogy jól vagyunk-e, és adjam Klárit. Mondtam, hogy a fürdőben van, mire ordítva követelte, hogy hívjam a telefonhoz. Csak akkor nyugodott meg, amikor meghallotta a hangját.

Mivel a bűnösök bevallották, és bocsánatot kértek, Kordáék ma már tudják, kik terjesztették a rémhírt.

– Nádas Gyuri maga mesélte el, hogy Boncz Gézával egy este iszogattak a kocsmában, és nagyon unatkoztak. Úgy gondolták, jó lenne kitalálni egy őrült pletykát. Így jött, hogy Korda lefejezte a feleségét Kanadában. Valaki meghallotta, és pillanatok alatt az egész ország tudta. Ezt a marhaságot annyira komolyan vették, hogy nem mertem hazajönni. Kintről felhívtam az akkori belügyminisztert, és közöltem: addig nem jövök haza, míg a televízió egyenesben nem közvetíti, hogy Klári életben van. Nyugodjon meg, Korda úr, nem lesz semmi baj – válaszolta a miniszter. A híradóban élő egyenesben mutatták, ahogy a feleségemmel leszállunk a repülőről Ferihegyen. Látták, hogy Klárinak van feje vagy visszanőtt – tette hozzá nevetve.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.