A Táncdalfesztiválok kultikus alakja volt a héten elhunyt Harangozó Teri, a Bors ennek kapcsán eleveníti fel a korszakot a pályatársakkal.
A Megasztárok, X-Faktorok idején már nagyon távolinak, túl fekete-fehérnek tűnnek az úgy ötven évvel ezelőtti Táncdalfesztiválok. Pedig akkor nem volt kérdés a nézettség: a döntő idején az egész ország a tévé előtt ült, és nem ezért, mert nem volt más csatorna. Akkor, azok az énekesek, ahogy Cini mondja, elindították a rendszerváltást.
Toldy Mária dalán sírt a közönség
– A döntő idején senki nem volt az utcán, mindenki a tévét nézte. Az első fesztiválon nyertem, ettől számomra még különlegesebb. Énekeltem a Más ez a szerelem című dalt, és annyiszor ismételtem, hogy felkapcsolták a villanyt és akkor megláttam, hogy az emberek sírnak. Sírtak és folyton visszatapsoltak. Én is nyeltem a könnyeim, szép pillanat volt. Utána, amikor jöttem le az Erkel Színház falépcsőjén magas sarkú cipőben, megbicsaklott a bokám. Akkor nem is éreztem különösebb fájdalmat, annyira eufórikus állapotban voltam. Másnap megröntgenezték és kiderült, hogy diónyi darab tört le belőle. Az első fesztivál olyan, mint az első szerelem, gyönyörű!
Cini ruhát varrt
– Ott indult el a karrierem. Hatvanhatban második lettem a Nem leszek a játékszered című dallal, hatvanhétben első a Nem várok holnapiggal. Utána kaptam kétéves angliai szerződést, majd hetvenegyben is nyertem a Fák, virágok, fények című dallal. Abban az időben mindenki jóban volt mindenkivel, nem volt irigység. Azt csak visszasírni lehet! Akkor a mi zenénk forradalom volt, ezzel indult a rendszerváltás. Igyekeztünk kijátszani a szabályokat, például az omegás fiúknak le kellett volna vágatniuk a hajukat. Fellépés előtt addig húzták az időt, míg végül színpadra kellett menni, nem maradt rá idő. Szerettem volna ezüst csizmában énekelni, de azt nem lehetett kapni. Vettem egy fekete gumicsizmát és lefújtam kályhaezüsttel. Az ominózus hatalmas fülbevalómat úgy csináltam, hogy a villanyszerelőtől kértem alumínium drótot. Ettől volt ütős, ilyet még nem láttak. Utazhattunk Nyugatra, ez is forradalom volt. Igaz, mindig megfélemlítettek, hogy ha nem jövünk haza, akkor soha többé nem tehetjük be a lábunkat az országba. Persze, mindig hazajöttünk. Ma már nem tudom, hogy jól tettem-e.
Korda sosem irigykedett
– Néhányunknak, akik még ma is színpadon állnak, sorsfordító volt ez a hat Táncdalfesztivál. Egészen más volt a trend. Akkor kezdtem el igazán nagyívű dalokat énekelni, Koós akkor mutatta meg először a humorát, Koncz a komoly dalait, Szörényiék a magyaros hangzású zenéiket. Mindenki elárult magáról valamit, amit addig nem ismert a közönség. Díjat sosem nyertem, de olyan csodálatos dalokat igen, amik azóta is slágerek. Volt olyan dalom, az Aki melletted él, ami után 127 ezer szavazat jött! Ötvennyolcadik éve énekelek a pályatársaimmal együtt, a hangunk akkor beleivódott az emberekbe. Csodálatos hangulata volt, amikor az Erkel Színházban találkoztunk a döntőben. Néztük, figyeltük egymást érdeklődve, de sosem irigykedve. Ellenfelek voltunk, de sosem ellenségek. Baráti kapcsolatom volt Szécsi Pállal, Szörényiékkel, Koncz Zsuzsával, az omegásokkal, az expresszes fiúkkal. Szoros érzelmi kötődés van köztünk Aradszkyval, Koóssal. János mindennap felhívott, ha valami bajom volt. De azért is szerencsés vagyok, hogy harmincöt éve már Balázs Klárival énekelhetek.
Poór Péter viccből Pál lett
Poór Pétert az 1967-es Táncdalfesztiválon zárta szívébe az ország, mikor is elénekelte az Utánam a vízözön című dalt, ami azonnal sláger lett.
– Hihetetlen, de már másnap megismertek az emberek, és ezt a dalt dúdolták. Fantasztikus érzés volt. Régen nekünk írták a dalokat, és mi vittük sikerre őket. Manapság inkább az üzleti szempontok dominálnak, és nem kerül előtérbe az énekes egyénisége – nosztalgiázik Péter. – Mi őszintén drukkoltunk egymásnak, nem rivalizáltunk. Szécsi Pállal például nagyon jó barátok lettünk. Emlékszem, egy koncert után alig bírtuk a rajongók rohamát. Hozták a fotókat, lemezeket, hogy írjuk alá. Pali rám nézett és azt írta az egyikre, hogy Szécsi Péter, én kapcsoltam és Poór Pálként folytattam a dedikálást. A fiatalok megnézték és mentek tovább, mi pedig jót nevettünk, hogy összetévesztettük magunkat.
Koós János félt a dalától
Koós János, aki nem is táncdalénekesnek, hanem klasszikus zenésznek készült, Kislány a zongoránál című slágerével minden létező díjat elnyert.
– Szenes Iván szerzett nekem még egy dalt, az Én, aki nála jártam, amiről eleinte elképzelni sem tudtam, hogy tudok majd udvarolni vele egy hölgynek, ha minden sora úgy kezdődik, hogy „én”. Aztán neki lett igaza, mert hatalmas sláger lett. A mai napig nem vehetem le a műsorról, mert az embe-rek falhoz állítanának – mesélte az énekes.
