Tereskova ezúttal nem saját művei, hanem a Nemzeti Galéria meghívott előadójaként a Ludwig Múzeum pop art kiállításának darabjai között kalauzolta volna a látogatókat, de annyira belejött a sztorizásba, hogy el sem mozdult a Schiffervilla padlója című Rippl-Rónai-kép mellől. Mintha életében először vette volna szemügyre.
– Nem emlékszem arra sem már, hogy régen megfordultam már a Nemzeti Galériában, pedig már jártam itt. Nagyon szégyellem, de szerintem a sok antidepresszáns gyógyszer miatt ment tönkre a memóriám, pedig régen nagyon jó volt – mentegette magát rögtön az elején Nagy Kriszta.
Miután maradék emlékeit felidézve több párhuzamot is felfedezett Rippl-Rónai, Andy Warhol és saját élete között, egy lényeges eltérést mégis talált.
– Az én művészetem arról szól ebben a magyarországi helyzetben, hogy a művészetből bizniszt csináljunk. Itthon rossz néven veszik tőlem azt, amit egyébként Andy Warhol és a pop art a hitvallásának tartott. A legjobb művészet a pénzcsinálás, és a legjobb biznisz a művészet. Minden művész meg akar élni, abban a pillanatban, ahogy az ember leül a vászon elé, óhatatlanul prostituált lesz, mert már akkor tudja, hogy eladásra készíti a képet – vallotta be Tereskova. Arról is mesélt, hogy itthon szinte képtelenség eladni egy nagyobb képet pár milliónál többért.
– Azt gondoltam, hogy bevezetek Magyarországon egy új festészeti stílust: inkább csinálok egyforma képeket pici különbséggel. Adjuk el mindet, és azokkal keressünk annyit, mint 3-4 nagy képpel. Vagyis hatvanmillió dolláros képeket festek, és eladom húszezer forintért. Ezzel egy olyan csodálatos üzletet ajánlok az embereknek, aminek nem tudnak ellenállni. Többször csináltam ilyet, aminek az lett a vége, hogy az egész értelmiség és a szakmám rám támadt, hogy merészelek ilyen olcsó képekkel rontani a piacon – mesélte Tereskova sajátos stílusában, amivel akkora sikert aratott, hogy a látogatóknak fel sem tűnt, hogy már vége is lett az egyképes tárlatvezetésnek.
