Stohl Buci csinált sztárt Istenes Bencéből

tehetség
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 07. 09:00
Stohl András volt az, aki az ifjú titán Istenest az RTL Klub programigazgatójánál beprotezsálta, pedig féltékeny is lehetett volna.
K. B. V.

Két éve nem kapott munkát a csatornától, most azonban talán még a régieknél is nagyobb szerep vár rá az RTL Klubon. Stohl András ugyanis a csatorna őszi nagy durranásának, a Válótársaknak a főszerepét kapta meg, így már azt sem bánja, hogy nincs műsorvezetői feladata.

– Az ország vezető csatornájára visszatérni, rá­adásul egy ilyen jó sorozatban abszolút főszereplőként nagyon jó érzés. Remek emberekkel dolgozhatok együtt – mondta a színész, aki szerint nem egyedül az ő érdeme, hogy visszatérhet a képernyőre, hanem Kolosi Péter programigazgatóé is, aki még a balesete után is mindig bízott benne. A sorozat kapcsán pedig kiderült az is: ahogy Stohl sokat köszönhet Kolosinak, Istenes Bence a színésznek tartozhat hálával.

– Évek óta szeretett volna, de a csatorna nem tudott műsort adni neki. Sebestyén Balázsék nagyon jók, ahogy Istenes Bence is, akiről én mondtam Kolosi Péternek, hogy figyeljen oda rá. Szerintem ő az egyik legtehetségesebb, ha nem a legtehetségesebb fiatal srác. Egyszer volt egy bejelentkezése az X-Faktor alatt. Egy rendkívül jó hangulatú pár percet csinált, én meg csak néztem, hogy ki ez a srác? Akkor még tényleg csak egy srác volt. De rögtön azt gondoltam, ő az, aki ezeknek a műsoroknak a vezetésére alkalmas lesz. Ne­kem nem állnak már jól ezek a mű­sorok – fogalmazott a színész, aki szerint irtózatos szerencséje van a szakmának, hogy van egy Istenes Bence, aki a saját korosztályát így meg tudja szólítani.

– Nekem már nem hiányzik az ilyen típusú műsor. Öreg is vagyok hozzá, én már másokat szólítok meg – érvelt Stohl, aki ugyan sosem kérkedett jótettével, Bence mégis tudott róla.

– Rettentően jólesik ez. Szerintem ő az egyik legjobb színész ma Magyarországon, és a legjobb műsorvezető is, iszom a szavait, felnézek rá. Ha egy általam ennyire tisztelt ember ilyen jó véleménnyel van rólam, az külön megtiszteltetés – mondta Bence.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.