– Az elmúlt öt év alatt 35 országban jártam, mintegy 150 megívásnak téve eleget. Bejártam Európát, keresztül-kasul utaztam Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában. Jó érzés, hogy a bolygó túlfelén is pozitív hatással vagyok az emberekre, nézőkre és kollégákra.
– Tíz év alatt elértem azt, amiről álmodtam. Feljutottam a csúcsra, ahonnan nincs feljebb. Bevallom, a versenyekkel és a megmérettetésre való várakozással járó felkészülés és az azt kísérő jófajta stressz hiányzik. Bár nemrég rögzítették a kínai szilveszteri tévéműsort, amibe engem is meghívtak. Amikor felvétel előtt megtudtam, hogy százmillió ember követi majd figyelemmel, akkor bizony újra éreztem azt a bizsergető izgalmat – meséli a Borsnak Soma.
– A világ legismertebb bűvészei közül eszmét cseréltem Dynamóval, David Blaine-nel, Criss Angellel, sőt Las Vegasban az Így jártam anyátokkal című sorozat sztárjával, a 2015-ös Oscar-gála házigazdájával, Neil Patrick Harrisszel is összefutottam. Január 4-én persze én is ott leszek az Európa- és világbajnok bűvészeket felvonultató budapesti esten.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.