A műtőasztalról siet Gianni sportolni

síelés
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 19. 10:45
Gianni Annoni újabb térdműtéten esett át. A műsorvezető nem tanul a hibájából, és nemhogy örülnie, amiért hatodik műtétje után még lábra tud állni, alig néhány héttel a beavatkozás után máris sportolni akar.

Felelőtlenségnek tűnhet, amit Gianni Annoni csinál, hiszen a műsorvezető még el sem dobta mankóit, máris sílécre cserélné ôket. A baj csak az, hogy Gianni ezt már 16 évesen sem engedhette volna meg magának, hiszen egy sportsérülés miatt akkor feküdt először műtőasztalon.

– Focista voltam, és egy esést követően levált a bal térdporcom egy darabja. Aztán 23 évesen egy rossz mozdulatot követően megint levált a porc, és elszakadtak a szalagok is. Mindez szintén a bal lábamon. Megint műtőasztalra kerültem. Ekkor már azt mondta a doktor, hogy kevesebbet kellene sportolnom, de hiába figyelmeztetett, számomra a mozgás öröme mindennél többet ér – mondta Gianni egy, a Borsnak korábban adott interjújában.

Sajnos úgy tűnik, ahogy telik az idő, úgy súlyosbodik a baj is. Nemrég ismét műteni kellett az olasz ízek mesterének térdét. – Most a jobb térdemet műtötték, és hat hétig csak mankóval tudtam járni. De már kezd minden visszaállni a régi kerékvágásba – újságolta Gianni.

– A korábbi műtéteket mindig a bal lábamon kellett elvégezni. Ez azzal járt, hogy 26 éven keresztül úgy közlekedtem, hogy az egész súlypontom áthelyeződött a jobb oldalamra. Ezért most ezt a térdemet is meg kellett műteni porcleválás, térdkalács-letapadás miatt. Egyébként az egész beavatkozás nem tartott tovább egy óránál. Altatásos műtét volt, de ebben már hetedszer volt részem eddigi életemben – árulta el a műsorvezető, aki szándékosan őszre időzítette a kórházi fekvést.

– A téli sportok szerelmese vagyok, így mire szezonja lesz, már semmi nem akadályozhat meg abban, hogy ki is élvezzem a havat – áradozott Gianni, aki térdműtéte miatt azért némi életmódváltásra is kényszerült. – Muszáj volt ledobnom néhány kilót, hogy a térdeimnek ne kelljen nagy súlyt cipelniük – nevet –, de még nem olyan látványos az eredmény, viszont dolgozom rajta. A cigarettát azonban már letettem – fejezte be Gianni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.