Fukarságból nem nősül meg Majka

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 31. 07:35
Dundika bazi nagy lagzival szeretné hivatalossá tenni kapcsolatát gyermeke apjával. Majkának viszont esze ágában sincs az arca verejtékével keresett pénzt arra költeni, hogy százak mulassanak a kontójára.
Tukacs Tekla

Majka és párja, Dundika az eljegyzést ugyan már tavaly megtartotta, az esküvő időpontját azonban továbbra sem tűzte ki. A sztárpár a TV2 Mr. és Mrs. című showjában elárulta, hogy még mindig nem sikerült megegyezni a szertartás időpontjáról.

A Bors megtudta: Dundika hatalmas násznép előtt, látványos külsőségek között szeretné kimondani az igent, de a rapper ebben nem partner, mert még a gondolatától is fázik, hogy egyetlen nap alatt annyit költsön, amennyibe egy ilyen szertartás kerül.

– Mivel az első esküvőm tengerparton volt, kifejezettem szűk körben, mindenképpen szeretném, ha a családom és a barátaim is osztozhatnának az örömünkben. Legalább százötven-kétszáz fős lakodalmat szeretnék – árulta el lapunknak Dundika, ám álma megvalósításához bizonyára még rengeteg szócsatát kell megvívnia párjával.

– Peti azzal érvel, hogy nem akar több millió forintot elkölteni egyetlen estére. Nyilván komoly kiadást jelentene, hogy egy több száz fős vendégsereget etessünk és itassunk hajnalig – tette hozzá Dundika.

Majka sosem csinált titkot abból, hogy a józan előrelátást az ő esetében nem írhatja felül a romantikus hevület. Lapunknak korábban elmondta, hogy nászajándékba legszívesebb pénzt kapna, mert abból visszanyerhetné az esküvőbe ölt summát.

Ha a lakodalom tervezésébe nem is, az újabb babaprojektbe már belevágott a pár, és Dundika szerint Marián testvére valószínűleg előbb megszületik, mint Majka elhatározása az esküvőről.

Legalább ötmilliót kéne kipengetnie

Egy átlagos esküvő körülbelül 3-3,5 millió forintba kerül, de ez a legalsó határ, mely csak a legszükségesebb elemeket tartalmazza. Dundika aligha ilyen „fékezett habzású” lagzira vágyik, így Majkának minimum ötmillióba fájna a szertartás. Ha azonban komoly extrákat rendelnek – csokiszökőkutat, lézershow-t vagy akár csak egyedi székeket – akkor a határ a csillagos ég – nyilatkozta a Borsnak Táll-Hámori Ottilia esküvőszervező. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.