Majoros Hajnalka hamar rájött, hogy gyermekének édesapját csak úgy tudja megtartani, ha nem szab gátat kedvese óriási szabadságvágyának. Persze Dundika számára ez nem jelenti azt, hogy mindent eltűr a rappertől.
– Kapcsolatunk elején, amikor nem tetszett valami, nem egyszer ráripakodtam Petire. Aztán rádöbbentem, ezzel a viselkedéssel csak eltaszítom magamtól. Egy párkapcsolatban mindenkinek úgy kell cselekednie, hogy mielőtt megtesz valamit, átgondolja, fordítva, az hogy esne neki – bölcselkedett az édesanya, aki szerint Majka sokat változott, mióta megszületett közös gyermekük, Marián. – Petit úgy fogadtam el amilyen, hiszen nem tehettem mást – nevet.
– A szabadságot is megadom neki, de ezt fordítva is igénylem. Egyébként megváltozott, mióta Marián megszületett. Már nem csak magáért felelős, hanem értünk is. Nehezen viselem a megalázó helyzeteket, nem az a fajta anyuka vagyok, aki a gyerek vagy a kényelem miatt becsukja a szemét. Peti tudja, hogy mit várhat tőlem, ahogy azt is, ha mélyen megbántana, akkor amire hazaérne, mi ott sem lennénk – jelentette ki Majoros Hajnalka.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.