Hujber ügyében mégsem zárult le a vizsgálat?

Hujber Ferenc
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 16. 09:45
A színművészeti egyetem cáfolta, hogy lezárult volna a Hujber Ferenc szakdolgozatával kapcsolatos vizsgálat. A színészt meglepte a dolog, mert előző nap pont az ellenkezőjéről értesült.
GYLF

Hatalmas vihart kavartak a tegnapi hírek, melyek szerint lezárult a vizsgálat Hujber Ferenc diplomájának ügyében, amit úgy szerzett meg, hogy lemásolta valaki szakdolgozatát. Szerdán még abban a tudatban volt, hogy nem tudják elvenni a diplomáját, amiről a Színház- és Filmművészeti Egyetem közleményéből értesült. A Bors megkeresésére akkor azt mondta: úgy tudja, nem került elô az a dolgozatot, amiről másolt.

„Nem találták, mert a nyolcvanas évek előtt született szakdolgozatokat valószínűleg megsemmisítették. Mérhetetlenül szomorú, hogy ebben az országban következmények nélkül meg lehet ezt tenni. Ez az egész részemről provokáció volt. Érdekelt, hogy én is megúszhatok-e egy ilyen ügyet. Kíváncsi voltam, lesz-e következménye ennek a botránynak” – magyarázta, de akkor még nem sejtette, fordulat következik be az ügyében.

Az előzmények ismeretében tegnap meglepő dolgot közölt Borssal a színművészeti egyetemen a rektori hivatala. Eszerint ők semmilyen közleményt nem juttattak el senkinek Hujber diplomájának ügyével kapcsolatban, s ha majd van mit bejelenteni, akkor azt meg is teszik. Kérdéseinkre azonban nem árulták el, lezárult-e a vizsgálat, illetve mikorra várható eredmény az ügyben.

Hujber Ferit mindenesetre újra felhívtuk, de már nem volt olyan beszédes, mint egy nappal korábban. – Nem tudok erre mit mondani – képedt el. – Én már lezártam magamban ezt az ügyet, de amennyiben szükséges, természetesen állok a vizsgálat elé.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.