Májusban lesz egyéves Bruce Willis és Emma Heming kislánya, Mabel, a sztár felesége pedig abban reménykedett, hogy mostanra sikerül újra teherbe esnie. A színésznek azonban esze ágában sincs tovább bővíteni a családot, hiába nógatja a neje, hogy akar még egy babát.
– Korábban Bruce azt mondta, hogy addig le sem áll, míg fia nem születik – meséli a National Enquirernek a pár egyik ismerőse. – Most azt állítja, hogy csupán viccelt, csak az a baj, hogy Emma komolyan vette.
Régóta köztudott, hogy Willis a Demi Moore-ral közös három nagylánya mellé szeretett volna egy kisfiút, de a negyedik gyreeke is lány lett. Ötvenhét évesen pedig már nem érzi magát elég energikusnak ahhoz, hogy két kisgyerekkel bajlódjon, és a felesége hiába győzködi azzal, hogy leveszi a válláról a terhet. – Nem maradhatok ki a gyereknevelésből – vallja a színész.
Willis egyébként nem tagadta, hogy a Drágább, mint az életed forgatása közben sokat gondolt arra, milyen lenne, ha születne egy fia.
– A történet középpontjában az apa-fiú kapcsolat áll, és nagyon beleéltem magam a szerepbe – nyilatkozta a FemaleFirstnek. – Szerintem ha lenne fiam, pont olyan lenne a viszonyunk, mint a filmben: sokat vitatkoznánk, de mindig kiállnánk egymásért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.