Menyasszony hívja randizni Pál Dénest

Pál Dénes
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 22. 07:15
A tehetségkutató szívtiprójára nemcsak ismeretlen lányok hajtanak, de korábbi szerelme is újból rátalált. Pedig a lány augusztusban férjhez menne.

Rajongók százaitól kap levelet nap mint nap, jelenleg is négyszáz olvasatlan üzenet vár rá a postafiókjában. Némelyik lelkesítő, akad merész, de sebet csak egy ütött Pál Dénes szívén. A feladó különleges szerepet töltött be az életében, és most, hogy a fiú híres lett, ismét felbukkant.

– A volt barátnőm, az első nagy szerelmem írt levelet még a műsor elején – árulta el a Borsnak az énekes, akit meglehetősen felzaklattak volt szerelmének sorai. – Nem esett túl jól, hogy felbukkant a semmiből. Arra kért, hogy találkozzunk újra, és beszéljük át a kapcsolatunkat, mert felkavarta a dal, amit énekeltem, és nem tudta még lezárni a kapcsolatunkat. A történetben az a legszebb, hogy augusztusban lesz az esküvője – mondta Dénes.

– Amióta szakítottunk, nem is beszéltünk, nem értem, miért pont most jutottam eszébe. Tizenhat-tizenhét éves lehettem, amikor egymásba szerettünk. Sok mindent vele éltem át először, például ő volt az első lány, akit bemutattam a szüleimnek. Meghatározó kapcsolat volt az életemben, de nagyon megbántott, és sajnos nem úgy ért véget, ahogy kellett volna. Megrendült benne a bizalmam, mert egyre sűrűbben került képbe a volt barátja, akivel állítása szerint csak jóban maradtak.

Dénesnél akkor telt be a pohár, amikor az általa szervezett meglepetésbulin is felbukkant az ex. – Odahívta ezt a fiút, és szinte egész este együtt voltak. Ezután szakítottam vele, de nem ment könnyen. Egy kis szünet után újra összejöttünk, de persze akkor már nem működött – vallotta be a búgó hangú énekes, aki péntek este a Voice döntőjében küzd a Magyarország hangja címért.

– Nem végződött szépen, de én már lezártnak tekintem. Megígértem neki, hogy leülök vele beszélgetni, de még nem volt időm, nem tudom, hogy egyáltalán létre fog-e jönni a találkozó. Állítólag maga a vőlegény is örülne, mert úgy véli, jobb, ha tisztázzuk a dolgokat. Én viszont azt kívánom, hogy bár ne írt volna.
.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.