Meztelen mellek versenyeztek

Comet
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 16. 08:15
Nemcsak énektudásban vetélkedtek a popdívák a VIVA Comet Gálán, a keblek is versenyeztek. Kacér öltözet tekintetében Tóth Gabi eddig verhetetlen volt, Tolvai Reni azonban most túltett rajta.
Bors

Kétség sem férhet hozzá, az utóbbi években Tóth Gabi volt a legextrémebb megjelenésű hazai előadó. Merész toalettjeivel gyakran lepte meg a partik vendégeit, koncertek nézőit, s olykor egy-egy villantással a fotósokat is megörvendeztette.

Képzeletbeli koronáját azonban most elvette Tolvai Reni.

A Megasztár győztese szinte fedetlen keblekkel jelent meg a legrangosabb hazai könnyűzenei díjkiosztón, a VIVA Cometen. Léber Barbara tervezőnő kreációja szinte teljesen látni engedte a megasztár mellét, amelyet mindössze neccháló, s néhány kristály takart.

A gála férfi résztvevői alig tudták levenni szemüket a tekintélyes méretű keblekről, a hölgyek pedig némi malíciával arra célozgattak, hogy Reni alakja teltebb annál, semhogy ilyen merészséget megengedhessen magának.

A divatszakma jeles képviselője velük ért egyet.

– Egyrészt rettenetesen előnytelen, másrészt nem egy ilyen rendezvényre való az a ruha. Ezt a harisnyanecc anyagot táncosok szokták használni, és csak magas, vékony, kicsi- és gömbölyű mellű lányoknak áll jól – mondta lapunknak Parádi Gabriella stylist, jelmeztervező, a Pumpkin Paradise Fashion Blog vezetője.

– Az a szomorú, hogy Tolvai Reni egy formás nő, akit nagyon jól lehetne öltöztetni, de ez az irány zsákutca az esetében. Sajnálom, hogy ezt tették vele, bujdosson el, aki ráadta ezt a ruhát. Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta.

A ruha tervezője szerint viszont az alkalomhoz és Renihez is illett a hazai partikon példátlanul merész ruha. – Reni ugyan nem modell alkat, de ahogy viseli ezt a ruhát, az egyértelműen felülírja ezt a problémát. Ő egy igazi díva – mondja Léber Barbara.

– A pikáns ruhadarabok specialistájának mondhatom magam, a kreációimban nem a feltűnéskeltés, hanem a nőiesség hangsúlyozása a fő szempont. Nagyon örülök neki, hogy ilyen nagy hullámokat keltett Reni megjelenése, mert végre reflektorfénybe kerülnek az igazi, implantátumok és kilógó csontok nélküli nők is – nyilatkozta a félmillió forintot érő ruhát megálmodó tervező.

Tóth Gabi egyébként a tőle megszokott bátorsággal öltözött fel a díjátadóra: derekáig nyitott inge épp hogy takarta mellét, lábai pedig fedetlenek maradtak. Reni mellett ez azonban szinte szemérmesnek bizonyult, így a Tóth lánynak meg kellett elégednie azzal, hogy elnyerte a legértékesebb szakmai elismerést. 

 

Bugyi nélkül vonult Zsófi?

Szabó Zsófi gyakran visel partikon olyan ruhákat, amelyek nem sok teret engednek a képzeletnek. A Jóban Rosszban sztárja azonban a VIVA Comet Gálára a szokásosnál jóval visszafogottabb öltözéket választott: elöl teljesen zárt volt, a háta viszont annál nyitottabb. A testhez simuló, keleti mintás ruha mégis sok találgatásra adott okot.

– Talán nem is vagyok annyira visszafogott. Mindenki nyugodtan elgondolkodhat rajta, vajon vettem-e fel fehérneműt ma este – nevetett kacéran a színésznő, aki újra felkeltette a Playboy főszerkesztőjének figyelmét, Pantl Péter sokáig próbálta rábeszélni Zsófit arra, hogy végre adja be a derekát, vetkőzzön le, s mutassa meg magát a nyuszis magazinban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.