Gálvölgyi csodálója lett Benny Hill

Gálvölgyi Jánost gegekkel teli paródiái és tréfái miatt sokan úgy hívták, a magyar Benny Hill. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy maga Benny Hill is úgy nevezte magát: az angol Gálvölgyi. A két legendás nevettető élete több ponton találkozott. Egyfelől Gálvölgyinek is volt egy olyan korszaka, amikor elsősorban némafilmes elemekre építette gegfilmjeit, másfelől később ő lett Benny Hill magyar hangja.

– Ha valakit az ember ötven félórás epizódon keresztül szinkronizál, akkor arra rááll az agya, és kialakul egyfajta kapocs a két ember között – magyarázza Gálvölgyi. – Nyilván ezt a fajta összekapcsolást a nézők is elvégzik. Én például így vagyok Woody Allennel és Kern Andrással. Egyszer elkezdtem nézni egy filmet a tévében és két perc után elkapcsoltam mert rájöttem, nem Kern a magyar hangja Allennek, s így már nem tudtam élvezni.

Benny Hill és legendás magyar hangja, Gálvölgyi János leveleztek is egymással.

– Egy külföldi újságíró ismerősöm szomszédja volt Benny Hill, rajta keresztül jutott el egy videokazetta a műsoraimról a legendás angol humoristához. Nem sokkal később levelet kaptam Benny Hilltől, amiben rengeteg dedikált kép volt, ilyen feliratokkal, mint „Szeretett mesteremnek, Gálvölgyinek” vagy „Gálvölgyinek, egy csodálója: Benny Hill”, sőt még ilyet is írt: „Ha te vagy a magyar Benny Hill, akkor én vagyok az angol Gálvölgyi.” Később a tévések szervezni kezdtek egy Gálvölgyi–Hill találkozót, és már meg is volt az időpont, ám Hill meghalt, így akkor nem jött össze a dolog.

– Valamikor, valahol azonban bizonyára sikerülni fog majd – utal egy majdani túlvilági találkozásra a Kossuth-díjas színész.

Gálvölgyi János úgy érzi, a mai szinkronok már nem hasonlíthatók a régiekhez.

– Régen a partnerekkel együtt rögzítettük a hangokat, nem egyedül álltunk egy kétszer egy méteres szobácskában. Évente szinkronfesztiválok voltak Debrecenben, ahol találkoztunk. Mára pedig úgy szaporodnak a különböző szinkronképzők, mint a gomba, s ezek számos alkalmatlan emberrel árasztják el a stúdiókat. Gyakran úgy érzem, a magyar szinkron mára sajnos a dilettánsok kezébe került – kesergett Gálvölgyi. 

(Folytatjuk)