Veszélyben a Madonna-buli

PUBLIKÁLÁS: 2009. július 30. 21:30
A Magyar Labdarúgó Szövetség nem kér Madonnából, így a jelek szerint az énekesnő koncertjét nem a Puskás Ferenc Stadionban rendezik. A koncertet szervező Live Nation ennek ellenére tényként közli honlapján, hogy a legnagyobb pesti aréna a megabuli helyszíne, és újra kaphatók a jegyek is.
Meggyőznék az MLSZ elnökét
A Madonna-koncert hazai szervezői csütörtök délután a következő nyilatkozatot bocsátották lapunk rendelkezésére: „A Live Nation Hungary Kft. értetlenül áll az augusztus 22-i Madonna koncert Puskás Ferenc-stadionba történő áthelyezése kapcsán kialakult helyzet előtt, hiszen a bevett eljárással foglalta le a stadiont, és kapott egy aláírt, írásos visszaigazolást július 21-én a Puskás Ferenc-stadion vezetőségétől. A jelenlegi helyzet megoldása érdekében Tim Dowdall, a Live Nation területi alelnöke tárgyalási lehetőséget kért Kisteleki Istvántól, az MLSZ elnökétől, amelyre a jövő héten kerül sor. Ebből következik, hogy a meghirdetett új ülőjegyek eladása, illetve a Puskás Ferenc-stadionba szóló ülőjegyek pontos kijelölése nem az előzetes terveknek megfelelően július 31-én, pénteken kezdődik, de reméljük, hogy a tárgyalás után erre rövid időn belül sor kerülhet. Addig is kérjük a Madonna-rajongók türelmét, hiszen a koncert Budapesten megrendezésre kerül, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a nézők felejthetetlen élményekkel térjenek haza augusztus 22-én este.”







GYLF

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.