Miért kell mindent lerombolni? A gyerekek titkos öröme a pusztítás

Az okosok meg tudják indokolni 

A gyermekpszichológusok – akik minden rémséges dologra, amit gyerekek csinálnak, tudnak elfogadható magyarázatot adni – ahogy olvastam, egyetértenek abban, hogy a gyerekek nem azért rombolnak, mert rosszat akarnak. Mondjuk ez megnyugtató. 

Az apró babák és totyogók körében a rombolás például az egyik első önálló felfedező tevékenység. Amikor sikerül felállítani egy fakockatornyot, majd a kis kezük, vagy a cuki kis lábaik (mint King Kong) megérkeznek, és a földre terítik az egészet az nem puszta véletlen vagy destruktív hajlam – hanem a fizikai hatás-okozatok megismerése. A hang, a mozdulat és az eredmény közötti kapcsolat felfedezése izgalmas, és ezért örömkeltő is. Ahh! Így már mindjárt más, igaz? 

Ilyenkor azt látjuk, hogy a rombolás intenzíven jelenik meg az 1–2 éves kor körül, amikor a gyerekek kezdenek önállóan mozogni és felfedezni a világot. Ez a korszak és a korszak rombolásai tehát nem valami „rossz viselkedés” forrásai, hanem egy funkció gyakorlása, amit a gyerekeink boldogan csinálnak.

Több, mint egyszerű bunkózás

Az építőjátékok lerombolása mögött persze állhat több is, mint a fejlődés iránti tudattalan vágy és ösztön, illetve a fizikai törvényszerűségek kipróbálása. A gyerekek gyakran érzelmeket is fejeznek ki rombolással – például izgatottságot, frusztrációt vagy a nem mindig szavakkal kifejezhető energiákat. Mivel még nem tudják a mondanivalójukat szavakba önteni, gyakran „fizikai úton” adnak hangot az érzéseiknek.

És nem csak a kisgyermekek esetében igaz ez. Néha az óvodás vagy iskoláskorú gyerekeknél is előfordul, hogy nem „csak szórakozásból” rombolják szét a többiek építményeit, hanem figyelemfelhívási célból is – főleg akkor, ha úgy érzik, nem kapnak elég odafigyelést vagy elfáradtak, túlpörögtek.

A rombolás egy kreatív tevékenység 

Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a gyerek csak rontani akar, valójában sokat tanul az ilyen tevékenységből. Például az építmények lerombolása után a gyerek újra és újra megpróbálhat építeni valami újat, más szerkezetet, más egyensúlyt – ami a kreativitás és problémafeltárás fontos része. Minden építés és rombolás egy kísérlet: mi működik, mi nem, hogyan változik az eredmény, ha máshogy csinálom? Ez egyfajta játékos hipotézis–tesztelés, ami a fizikai világ intuitív megértését segíti. Ezek szerint a nappaliban vagy a gyerekszoba szőnyegén megannyi szülőtársamnál potenciális híres építészek ülnek és dolgoznak. 

Társas és szociális tanulás a romboláson keresztül

Ha több gyerek épít és rombol együtt, akkor még több dolog történik, mint puszta struktúrák ledöntése. A közös játék során:

• tanulnak várakozni és beosztani a szerepeket,
• megértik a törékenységet és mások munkájának tiszteletét,
• és azt is, hogy együttműködés és kompromisszum is lehet cél, nem csak a puszta rombolás. 

Ez különösen igaz akkor, amikor a kisebb gyerek szívesen bontja le a nagyobb építményét: a helyzet gyakran nem agresszió, hanem kíváncsiság, másik gyerek játékának felfedezése, vagy egyszerűen a „én is szeretnék játszani ezzel” üzenete. Ebben az esetben segíthet, ha a felnőtt megtanítja a gyereket a várakozásra, a kérésre („Megkérdezheted, hogy engedi-e lebontani.”), vagy alternatív módot ad a játékra.

Hogyan kezeljük ezt szülőként?

Mindez nem jelenti azt, hogy minden játékban hagyni kell a rombolást. De néhány praktikus szempont jól jöhet:

• Engedd meg a biztonságos rombolást – például építsetek együtt olyan tornyot, amit kifejezetten le lehet ütni vagy szétszedni. A gyerek így megkapja a rombolás élményét anélkül, hogy sérülne valami fontos.
• Figyeld az okokat – néha a rombolás hátterében érzelmi túlpörgés, fáradtság vagy figyelemigény is áll. Ilyenkor a rombolás lehet a „gyerek nyelve”, amellyel azt mondja: „Most valamire szükségem van.” 
• Hozz létre játéktereket – jelölj ki olyan helyeket vagy időszakokat, ahol nyugodtan rombolhat és építhet anélkül, hogy azonnal „vissza kellene rakni a helyére minden kockát”.

Ha legközelebb a fél szobányi fakocka hever szanaszét a padlón, jusson eszedbe: ehhez a pillanathoz egy egész sor idegrendszeri, érzelmi és kognitív fejlődési folyamat kapcsolódik. És ez egészen lenyűgöző.