Abban maradtunk, hogy csak december 28-án szülök

Én viszont akkor kötöttem ki a szülőszobán, amikor a legtöbben még azt próbálták eldönteni, hogy melyik ajándékot hova tegyék. Irigyeltem is őket. Azt gondoltam, december 25-én szülni valahogy olyan extrán béna. Telezabálva, vicces pulcsiban egyre sűrűsödő fájásokkal bevágtázni a kórházba, ott feltartani a szomorú nővért, akit idén ünnepekre osztottak be, és a várópultnál elmerengeni a fehér műanyag, almákkal teleaggatott dekor karácsonyfán – ezt egy filmben otthon inkább végignéztem volna. 

A fájások közepette még az is eszembe jutott, hogy egy szülészeten nem is almáknak kellene lógniuk a pultos karácsonyfán, hanem minimum uterusoknak és cuki, szépséges apró újszülötteknek, a Temun biztos lehet venni ilyen díszeket is, csak a kórházi dolgozóknak nincs ennyi extra kapacitása. Megértem. 

A nővér most is eltűnt, hogy kerítsen egy ügyeletes orvost a karácsonyi szüléshez, miközben én már félig fekve őrjöngök az aulában egy padon, és a férjem rángatja le rólam a bakancsot, hogy legalább az ne nyomjon. A fájások fájnak és én néha bevallom, jajongok és talán kiabálok is, meg szorgalmasan szuszogva veszem a levegőt, de az üres kórházi folyósoknak és aulának tök jó az akusztikája, egész karácsonyi nagykoncert jellegű úgy, hogy a férjem minden jajongás után ritmusban maradva rávágja – Jól van, nyugi.  Egyfajta családi rap performansz alakul ki, auuuuujaaaj, jól van nyugi, auuuuu basszus, jól van, nyugi. 

Hogy kizökkenjünk, felhívjuk a nagyit, aki másnapra várt volna minket, sok éhes gyerekkel, mint sáskahadat. „Abban maradtunk, hogy december 27-én szülsz, mert így több ünnep lesz minden évben!” – vágja rá azonnal anyukám, jó a szándéka, csak most én nem vagyok annyira humoros kedvemben. – „Bocsánat, anyukám, ez most valószínűleg így sikerül.” 

Megbeszéljük a praktikus dolgokat, hogy akkor majd az ikreket átviszi másnap a férjem egy rövid időre, aztán a másik nagymama átugrik hozzánk segíteni, ők meg csak várjanak otthon, ha lesz valami, egyből telefonálunk. Furcsa, hogy anyukám élőzni akar, hogy megmutassa a fájukat és a részben nekünk megterített asztalt – megkérem, hogy inkább tegyük le, muszáj kerítenem egy orvost, mert már az auuuujajtól telefonálni sem tudok…

A karácsonyi szüléseknek van valami különös hangulata. Furcsa kontraszt, hogy a legmeghittebb családi körből egyszer csak fel kell állni és elrohanni egy kórházba, hogy a család még hiányzó tagját hozzátegyük az ünnephez. Az emberek a kórházi folyosón azt mondják: „Boldog karácsonyt és jó egészséget!”, miközben téged épp egy oxigénmaszk alatt tologatnak a vajúdószobába. Nem nagy ügy, csak felszökött kicsit a vérnyomása, anyuka, jót tesz egy kis extra oxigén. Persze, jöhet, hadd nézzek ki hősnek, ha már ki kell hagynom a karácsonyi tojáslikőr-vedelést, agyő, boldog és gondtalan évek, megint csak a heroikus fegyelem következik. 

Egy ismerősöm mesélte, hogy ők a karácsonyi műsor közben indultak kórházba. A család előtte még lefotózta a gyerekeket a karácsonyfa előtt, közben a nagyi próbálta elmagyarázni, hogy „a baba hamarosan megérkezik, de azért ne felejtsük el az ünnepi hangulatot!” És miután a nővér letette a pelenkás táskát az ágy mellé, ami tele volt üdítővel, rágcsálnivalóval, bejglivel, sülthússal és egy fél csomag karácsonyi papírzsebkendővel – helyre is állt a világ rendje. Karácsony bárhol lehet, csak akarni kell. 

És miközben a világ égősoros fényekben ragyog, zűrzavaros és hangos szeretet-káoszban ég mindenki, azon aggódik a család, hogy vajon kell-e még egy kötött pulóver a nagyinak, a karácsonyi koncert közepén igazából hozzád érkezik meg az igazi ajándék: az új élet.

Mert hiába a menetrend, hiába a becsomagolt ajándékok, hiába a díszek és fények – amikor egy baba karácsony tájékára igazítja az érkezését, akkor minden pillanat egyszerre lesz ünnep és izgalmas kezdet. És valahogy ettől az egész december még több nevetést, több csodát és több emberi melegséget kap, mint bármelyik tökéletesen megtervezett karácsonyfa alatti családi fotó. A dátum végül teljesen mindegy lesz, a karácsonyi szülés története a családi legendáriumban él tovább, újra és újra előkerül majd, nevetve, kicsit túlozva, kicsit megszépítve. 

A születés minden ünnepi dátumot felülír. Átugorja a megszokott karácsonyt, de megéri. És amikor pár nappal később, már otthon, pizsamában, kócosan ül az ember a kanapén, az egyik kezében egy újszülöttel, a másikban egy kihűlt teával, akkor minden a helyére kerül.