A leendő apák 5 legnagyobb félelme

A legtöbb férfi számára az apává válás híre olyan, mint egy túl bonyolult projekt közeledte. A leendő apa tudja, érzi, hogy ez lesz élete nagy pillanata, de valójában az sem világos számára, honnan kezdje el értelmezni. Nézi a pozitív tesztet, bólogat, elszorul a torka, aztán hirtelen mélyen elgondolkodik, és ezzel együtt megérkezik az első, nagy, kimondhatatlan félelem – az, hogy talán nem fogja elég jól csinálni.

A férfiak félelmeiről ritkán beszélünk. Sajnos papíron nekik még mindig mindenért „erősnek kell maradniuk”. Sokszor azt gondoljuk, hogy nekik „könnyebb”, hogy ők lesznek a biztos támasz, akik nem esnek szét semmitől, hiszen nem ők szülnek, ők csak egy égből pottyant csodát kapnak „ajándékba” az anyától, nekik csak várakozni kell és néhány bútort, kütyüt összerakni, mire megérkezik a kicsi. Meg banánért, csemege uborkáért, később pelenkáért rohangálni a sarki fűszereshez. 

Kívülről persze így is tűnnek: határozottak, viccelődnek, próbálnak magabiztosak maradni. Ez a feléjük támasztott általános elvárás miatt van. Hiába írunk 2025-öt, hiába mondjuk el minden létező fórumon, hogy a férfi ugyanúgy lehet érzelmes és adott esetben bizonytalan, félelmekkel teli. A valóságban ugyanúgy átéli minden férfi az első gyermek érkezésével járó bizonytalanságot, mint a család többi tagja, legfeljebb kevesebbet beszél róla.

1. Rosszul csinálom

A leggyakoribb félelem az, hogy az újdonsült apa rosszul csinál majd valamit. A pelenkázástól a szülőszobáig minden új helyzetben ott a titkos pánik, hogy vajon mikor szabad megszólalni, mikor kell hallgatni, és hogyan kell helyesen tartani egy pár napos kisbabát, aki nagyjából olyan törékenynek tűnik, mint egy porcelán bögre, csak sokkal hangosabb. A férfiak egy része tart attól is, hogy a szülőszobán elérzékenyül vagy elájul, mert a filmek valahogy tele vannak ilyen jelenetekkel. Valódi statisztika nincs mögötte, a legtöbb apa remekül helytáll – és szerintem nincs gond egy ájulással sem, az orvosok és nővérek is láttak már ilyet, tudják kezelni a helyzetet. Az én férjem esetében például észrevétlenül adtak neki olyan feladatokat, ami akkor nem tűnt fel egyikünknek sem, hogy teljesen csacsiság: adjon három ragtapaszt, vágjon le kötszerből kétszer 20 centit, szedjen szét gézlapokat, valamiféle játékos foglalkoztató zajlott a szülésem közben, később értettük meg, miért. A férjem falfehér volt és látták rajta, hogy ha nem kap feladatokat, csak rám koncentrál, hamarosan elájul. Így ezt megúsztuk és csomó ragtapaszunk lett szülés végére a baba mellé. 

2. A szabadság elvesztése

A másik nagy félelem a szabadság elvesztése. Sok férfi már a terhesség alatt előre gyászolja a spontán haveri söröket, a hosszú alvásokat, a nomád túrázást, a romantikus hétvégéket, a vasárnapi semmittevést, és azt a furcsa érzést, hogy többé semmi sem lesz ugyanaz. És ez igaz is. Az élet tényleg megváltozik. De ami helyette jön, az egy egészen más minőségű szabadság: amikor éjjel háromkor a mellkasodon alszik egy illatos kis újszülött csoda, és hirtelen nem érdekel semmi egyéb dolog a világon. Egyébként fentiektől szerintem az anyák is ugyanúgy stresszelhetnek, elvégre nekik is volt életük a gyerek születése előtt. Szóval ezt a helyzetet együtt kell megoldani. A szabadidő kicsit kevesebb formában, de megmarad, lehet közös, lehet egyszemélyes, csak logisztika kérdése lesz az egész. 

3. Párkapcsolati változások

Sokan félnek attól is, hogy a párkapcsolatuk megváltozik. És igen, megváltozik – néha sokkal többet veszekszik az ember, néha nagyon fáradt, néha semmi nem úgy sikerül, mint korábban. De közben érkeznek azok az újfajta mélységek is, amikor a babával a karotokban néztek egymásra, és megértitek, hogy valami visszavonhatatlanul közös lett köztetek.

4. Anyagiak

Az apákat gyakran terheli az anyagi félelem is. A pozitív teszt után néhány nappal a legtöbb férfi automatikusan fejben költségvetést készít, árat néz, jövőt tervez, táblázatozik, túltervez. A legtöbb család azonban hamar rájön: a babának sokkal kevesebb cucc kell, mint amit összeírnak a magazinokban, vagy amit felsorol a nagyi. 

5. Jó apa vagyok?

És ott van még a legmélyebb, legfájdalmasabb, legkevésbé megfogható félelem: hogy vajon elég jó apák lesznek-e. Tudnak-e majd kapcsolódni, jól reagálni, szeretni, nevelni, helytállni. A pszichológusok szerint ezek a félelmek egészen természetesek – sőt, azt jelzik, hogy a férfi már a várandósság alatt kapcsolódik a születendő gyermekéhez. Ez a kapcsolat ösztönszinten működik a születéstől kezdve és nagyon nehéz elrontani. Mert minden jól ki van találva, a kisbaba az apukájával éppúgy szorosan kapcsolódik, mint az anyukájával. 

Talán pont ezért lesz a büszke apáknak megható, amikor a gyerek először mondja ki azt, hogy „Apa, ne menj dolgozni.” Vagy amikor az óvodás azt kérdezi a másiktól: „A te apukád tud szerelni? – mert ilyenkor jön rá az ember, hogy milyen sokat számít minden apró mozdulat, minden altatás, minden kis játék, amit közösen találtak ki.

Apává válni – és anyává ugyanúgy – nem egyik pillanatról a másikra történik. Nem a pozitív tesztnél, nem is a szülőszobán van itt az ideje. Ez egy lassabb folyamat, napok, hetek, hónapok alatt észrevétlen történik meg, és mindenkinek eljön az a pont, amikor a férfi rájön, hogy a karjában tartott kisember nem fél tőle, nem kételkedik benne, nem értékeli túl vagy alul, ez az egész nem egy vizsga és távolról sem verseny – egyszerűen csak máshoz nem fogható szeretet. „Igazi” apa pedig pont a sok próbálkozással, bénázással, humorral, fáradtsággal, millió apró érintéssel és lemondással lesz valakiből. Nem a tökéletesség teremti meg az apaságot, hanem a jelenlét.

Bruno Bettelheim „Az elég jó szülő” (A Good Enough Parent: A Book on Child-Rearing) című könyve 1987-ből pont ezt az alaptézist fejtegeti. A szerző sokszor félreértett, de nagyon felszabadító üzenete így szól: a gyerekeknek nem tökéletes szülőkre van szükségük, hanem igaziakra. Olyan apákra, akik néha elrontanak dolgokat, aztán kijavítják; akik nem tudnak mindig mindent megoldani, de nem futnak el a helyzettől. Az „elég jó” apa az, aki jelen van – akkor is, ha néha fáradt, kételkedik, vagy éppen fogalma sincs, miért sír már megint a gyerek.

Bettelheim szerint a gyerek biztonságérzete nem attól erősödik, hogy az apja hibátlan, hanem attól, hogy megbízhatóan visszatér, figyel, kapcsolódik, és minden körülmények között emberként van mellette. Ez az „elég jó apaság”: nem csillog, nem tökéletes, de stabil, meleg és nagyon is valódi.

És bár a férfiak sokszor csendben élik meg apasággal kapcsolatos félelmeiket, a végén mégis mindent majdnem tökéletesen csinálnak.