Mesterséges méh - tényleg a jövő babamentője?

Évekkel ezelőtt egy barátnőm koraszülött kisfiút hozott világra. Ahogy mesélte, mennyire hangosak az inkubátorok körüli riasztások, hogyan kapkodják fel a nővérek a háromkilósnál jóval kisebb testeket, és milyen félelemmel figyelte minden egyes lélegzetvételét a kisfiának, valami bennem is megváltozott. A koraszülöttség hirtelen nem egy statisztika lett, hanem egy nagyon is közeli valóságos állapot.

Magyarországon koraszülöttnek számít minden baba, aki a 37. hét előtt jön világra, és az igazán kritikus időszak a 24–28. hét között van, amikor a szervek még nincsenek készen arra, hogy a külvilágban működjenek. A régi időkkel összehasonlítva óriási a fejlődés: olyan babák is életben maradnak ma, akikre korábban alig volt esély. A túlélési arányok ugrásszerűen javultak, különösen az elmúlt két évtizedben, de a koraszülöttség így is rendkívül sérülékeny állapotot jelent. A tüdő éretlensége, a vérkeringés ingadozásai, a későbbi fejlődési nehézségek mind-mind olyan tényezők, amelyekkel az orvosok és a szülők együtt próbálnak nap mint nap megküzdeni.

Ha egy korababa érkezik, a protokoll jól ismert a kórházakban: újszülött intenzív osztály, meleg, zárt inkubátor, lélegeztetés, csövek, monitorok, szigorú higiénés szabályok és állandó éberség. A szülők pedig ilyenkor legtöbbször talán a két véglet között őrlődnek: az apró remények és a gigantikus félelmek között. A koraszülöttség nem ér véget a kórházból való hazamenetellel sem — hosszú évekig tartó kontrollok, fejlesztések és bizonytalanság kísérik tovább a családokat. 

És most mégis úgy tűnik, hogy valami egészen új kezdet közeledik.

Egy holland fejlesztőcsapat, az Aqua Womb olyan technológiát mutatott be, amit eddig legfeljebb sci-fi mozikban láthattunk. Mesterséges méhnek hívják – már az elnevezés is nagyon izgalmas. A lényeg: egy olyan környezet létrehozása a cél, amely annyira közel áll az anyaméhhez, amennyire csak lehet, és megpróbálja biztosítani a természetes körülményekhez leginkább hasonlatos fejlődést olyan babáknak, akik a természet rendje szerint még hetekkel a születésük előtt állnának.

A rendszer lényege, hogy a baba egy folyadékkal telt, steril, oxigénnel és tápanyaggal ellátott „zsákba” kerülne, ahol szervei a méhen belüli környezethez hasonlóan érhetnének tovább. Ez a „mesterséges méh” nem egy jövőbeli űrhajóra vagy futurisztikus laborra emlékeztet — sokkal inkább egy újfajta inkubátorra, amely nem arra törekszik, hogy pótolja az élet minden funkcióját, hanem arra, hogy időt adjon. Néhány hetet. Vagy akár hónapokat, amelyek ma élet-halál között billegnek.

A kutatók szerint ez különösen a tüdőfejlődés szempontjából lehet sorsfordító. A korababák legkritikusabb szervéről van szó: ha a tüdő nem érett, a baba nem tud megfelelően lélegezni, és ez lavinaszerűen hat a keringésre, az idegrendszerre, a teljes szervezetére. A mesterséges méh célja, hogy ezt a néhány döntő hetet „visszaadja” a babának, anélkül, hogy ő az anyaméh biztonságából idő előtt teljesen kiszakadna. 

Ez a fejlesztés nyilván rengeteg kérdést vet fel. Etikai, gyakorlati és érzelmi dilemmákat. Magyarországon sem lenne egyszerű a bevezetése. Kellene hozzá forrás, képzés, infrastruktúra — és ami talán a legfontosabb: társadalmi bizalom. Nehéz elképzelni, hogyan fogadná a közvélemény azt, ha egy baba heteket töltene egy átlátszó folyadékkal telt burkon belül, miközben az anyja csak egy karnyújtásnyira ülne, és próbálná kivárni, amíg végre teljesen sajátja lehet a gyereke. 

A technológia ettől még létezik. És lehet, hogy a jövő részévé válik, akkor is, ha ma még viták, bizonytalanságok és rengeteg kérdés lengi körül.

Ami engem leginkább megérint ebben, az az emberi oldal. Szerintem nem arról beszélünk, hogy „gépek nevelnek majd babákat”, hanem arról, hogy a legsebezhetőbb gyerekeknek talán nagyobb esélyt adunk az életre. Hogy egy olyan területhez nyúl a tudomány, amelyen eddig csak találgatásaink voltak — most pedig itt van valami, ami az élet legkorábbi pillanatait próbálja biztonságba helyezni. 

De lehet persze félni ettől. Lehet kételkedni benne, ez is teljesen érthető. Bárki érezheti úgy, hogy számára ez már túl sok, vagy túl idegen. De azoknak a családoknak, akik ma hetekig ülnek inkubátorok mellett, akiknek a szívük minden gépi csipogásra kihagy kettőt, akik a legkisebb hangra is felkapják a fejüket, ez talán mégsem pusztán tudományos érdekesség — ez a szerkezet az a valami, ami tényleg reményt adhat.

Ha a mesterséges méh egyszer azt jelenti majd, hogy egy olyan apró baba hazamehet, akinek ma még minimális esélye lenne csak erre, akkor megéri kivárni ezt az elsőre idegennek és bizarrnak tűnő megoldást. Egy korababa biztonsága ugyanis maga az élet nagybetűs sikere.