Sport várandósan: tényleg megcsavarodhat a köldökzsinór?

A sport nekem nem csupán hobbi, hanem része az életemnek, a kikapcsolódásomnak, a feszültség levezetésének. Az elején azonban hirtelen rengeteg tanács és rémhír zúdult rám – köztük az egyik legijesztőbb az volt, amit a nagyi mondott:

Jó, hogy mozdulni sem mertem ezután, kimentem Vitézhez, de csak sétáltam vele körbe-körbe a lovardában és annyira be voltam rezelve, hogy tényleg nem ültem fel rá. 

A következő kötelező viziten azonnal megkérdeztem az orvosomtól, igaz-e a csavarodó köldökzsinór legendája. Ő pedig csak mosolygott. Hát persze, hogy nem. A baba a pocakban magzatvízben van, a köldökzsinór rugalmas és védett, úgy van kialakítva, hogy ne záródjon el akkor sem, ha megtekeredik. A sport várandósan így erre a kérdésre nézve egyáltalán nem veszélyes. Sőt, az orvosom szerint sokkal inkább az a veszély, ha nem mozgok: olyankor könnyebben hízok, rosszabb lehet a keringésem, fáradtabb és nyűgösebb leszek a végére, amikor már a dinnyekorszakban leszünk a picivel. 

A futásra is azt mondta: ha eddig is futottam, nyugodtan folytathatom, de mostantól nem a rekordok döntögetése a cél. Rövidebb táv, lassabb tempó, közben figyelni a testem jelzéseire. Ha elfáradok, sétálok. Ha szomjas vagyok, iszom. Ha bármi szokatlant érzek – erős fájdalmat, szédülést, vérzést –, akkor azonnal leállok. Az egész sportolás lényege most az, hogy jól érezzem magam, és közben a babám is biztonságban legyen. A sport várandósan már egy egész más műfaj. 

A lovaglás viszont már nehezebb kérdés. Az esésveszély miatt az orvosom óvatosságot javasolt. Azt mondta, az első hónapokban, ha nagyon rutinos vagyok és a lovam is nyugodt, talán belefér, de ahogy nő a pocak, és változik az egyensúlyom, jobb, ha leszállok a nyeregből. Bevallom, nehéz szívvel, de elfogadtam ezt. Vitéz így is része a mindennapjaimnak: ott vagyok, tisztítom, vezetem, sétálok vele – de a közös vágtáinkat most inkább kihagyom. Egyébként érzem is magamon, hogy ennyi most elég. Sosem gondoltam volna, de sport várandósan már tulajdonképpen az is, ha az ember becsülettel gondoz egy lovat. Őszintén, nagyon fárasztó akár egy rendes szőrápolás is mostanában a sok hajolgatás miatt. 

Szóval nálam felemás a helyzet, a két állandó sportágam közül a futás egyelőre marad, teknősfutás verzióban, a lovaglást pedig egy időre el kell engednem. 

A mozgás várandósan is fontos

Ez így szerencsésen alakul, hiszen nem kell kategorikusan lemondanom egyik kedvenc sportomról sem. De mi a helyzet azokkal, akik eddig nem sportoltak? Az orvos szerint a babavárás alatt nekik is érdemes elkezdeni mozogni, csak kicsiben. Nem futással kezdeni, hanem inkább nagyobb sétákkal, kismamatornával, úszással. A lényeg a rendszeresség, a friss levegő és a jó közérzet. Nem kell hirtelen maratont tervezni, a mozgás most inkább arról szól, hogy jól érezze magát anya és baba.

Amikor az orvosommal beszéltem, külön kiemelte: nem csak azért jó, ha mozgok, mert jobb lesz a közérzetem. Kutatások bizonyítják, hogy azoknál a nőknél, akik a várandósság elején is mozogtak – akár csak napi fél órát sétáltak vagy könnyű mozgást végeztek – sokkal ritkábban alakult ki terhességi cukorbetegség. Ez azért fontos, mert a terhességi cukorbetegség nem csak nekünk, hanem a babának is kockázatot jelenthet, ráadásul jó eséllyel teljesen elkerülhető egy kis rendszeres mozgással. Szóval, amikor elindulok futni vagy sétálni, mindig eszembe jut, hogy ezzel nem csak magamnak, hanem a kicsinek is jót teszek.

Egy problémamentes esetben inkább csak pozitív hozadékkal bír a sport várandósan: egészségesen tartja az anyát és a picit is, hiszen segít megelőzni a túl nagy súlygyarapodást, csökkenti annak esélyét, hogy a baba túlsúllyal szülessen, mérsékli a terhességi magas vérnyomás és a cukorbetegség kialakulását, valamint kisebb lehet a császármetszés lehetősége is. Emellett a rendszeres mozgás sokat segít az engem például elképzelhetetlenül kínzó hát- és derékfájdalmak esetén, de kiváló a medence környéki panaszok és a vizelettartási nehézségek enyhítésére is. 

Ami nekem a legnehezebb, hogy elengedjem azt a versengő énemet, aki mindig nézte a futóapplikációban az időt, a tempót, az újabb és újabb köröket. Most megtanulok másképp sportolni: lassabban, figyelmesebben, türelmesebben. A futás közben nem az számít, hogy mennyi a megtett kilométer, hanem hogy közben érzem, ahogy tisztul a fejem, kisimul a lelkem, és közben ott van bennem a tudat: együtt mozgunk a babával.

A régi edzőtársaim kérdezték is: „most akkor majd babakocsival is futsz?” – és ki tudja, lehet, hogy tényleg így lesz, elvégre azt szerintem a kicsi is élvezné. De addig is elfogadom, hogy a sport várandósan most másról szól. Nem az izomlázról, hanem arról, hogy jól bírom a hétköznapokat, hogy frissebb vagyok, hogy jobb kedvvel kelek reggel.

Ha körülnézek, vegyes a kép. Az egyik barátnőm a terhessége alatt lett megszállott geo-láda kereső, imádta az erdőkben való trappolást ide-oda – másik ismerősöm hat hónapos terhesen nyert megyei úszóversenyt, de a volt kolléganőm például minden korábbi mozgásformáját abbahagyta a babavárás alatt, mert így érezte biztonságban magát. Nincs általános recept. 

Szóval, ha valaki épp most vár babát, és azon gondolkodik, mozoghat-e: én azt mondom, nyugodtan. Mindenképpen kérdezd meg az orvosod, aztán gyerünk, hallgass a testedre!