"Anyunak és nekem egyszerre lesz gyerekünk — ugyanattól az apától"

Legalábbis ez volt a sztori.

Nick nem kis vihart kavart ezzel a videóval. Több mint hárommillió követője között percek alatt elszabadult a pokol: volt, aki hányingert kapott a hírtől, mások szerint ez csak a XXI. század legnagyobb „patchwork családja”, megint mások viszont már a Biblia új fejezeteit vizionálták. A kommentmező gyakorlatilag kollektív terápiává vált.

Aztán kiderült, hogy ja, bocs, az egész csak poén volt. Vagyis — ahogy Nick fogalmazott — „skit”, vagyis egy megrendezett netes vicc. Se baba, se ultrahang, se közös nemi élet három irányban. Csak néhány jól sikerült videó, némi szivacsból készült terheshas, egy kamugyerek-névadó buli, és több millió megtekintés.

De mielőtt legyintenénk, hogy „jó, hát ilyenek ezek az amerikaiak”, érdemes kicsit megkapaszkodni: a háromszög-kapcsolat viszont tényleg létezik. A 29 éves Nick, a barátnője, Jade és annak édesanyja, Dani valóban együtt élnek. Közös bankszámla, közös háztartás, közös ágy — csak az intim pillanataik különülnek el. Vagyis: tényleg egyfajta furcsa családi rendszerben működnek, ahol mindenki „tud” mindenről.

A neten persze elszabadult a morális cunami. Volt, aki szerint Nick „egy modern Don Juan, csak kevesebb önreflexióval”, mások szerint viszont ez a történet a digitális kor tökéletes tükre: a határok már nemcsak az erkölcsben, de a realitásban is teljesen elmosódtak.

Egy brit pszichológus például azt nyilatkozta, hogy az ilyen történetek valójában nem is a szexualitásról, hanem az önreprezentációról szólnak. A közösségi médiában ma már minden a láthatóságról van: „Ha sokkolni tudsz, látszol. Ha látszol, élsz.” 

Ami különösen izgalmas: a kamuterhesség ötlete egyébként nem is az övé volt, hanem Jade-é — a barátnőjé, akinek állítólag a lakásban fellelhető két, korábban OnlyFans-tartalmakhoz használt szivacshas adta az ihletet. Gondolták, ha már van kellék, miért ne forgatnának egy kis babaváró videót? És bejött. Nick szerint „az állatok, az étel vagy a terhesség mindig működik”. Ez utóbbi most nagyon is bejött.

És hát valljuk be: mi is nézzük ezeket a videókat. Nézzük, megütközünk, röhögünk, kommentelünk, és a végén talán kicsit meg is nyugszunk, hogy „oké, az én családom se tökéletes, de legalább mi nem alszunk hárman egy ágyban anyával és a vőlegényemmel”.

A sztori valójában pont erről szól: a határok feszegetéséről és a nézők étvágyáról. Minél furcsább, annál több kattintás. És közben észrevétlenül eljutunk odáig, hogy már nem is tudjuk, mi a valóság. Csak az számít, hogy mi tűnik annak.

Nick most már bevallotta, hogy ugyan a két terhesség kamu, de a „szerelmük” igazi — legalábbis ameddig tart a figyelem. És ki tudja, talán egyszer tényleg jön majd a baba, mert, ahogy fogalmazott: „Annyira beindult ez az egész dupla terhesség dolog, hogy lehet, legközelebb tényleg megpróbáljuk.”

Mi pedig újra nézni fogjuk, újra megdöbbenünk, újra kommentelünk. Mert valahol szeretjük ezeket a bizarr tükröket.

És közben ott motoszkál bennem a kérdés: vajon tényleg ők a furcsák — vagy csak ők mondták ki hangosan, amit mások titokban csinálnak, ha nem is kamerával, de valamilyen elcsúszott valóságban?

Mi lett volna, ha igaz a poén? 

Ha két nő – anya és lánya – egyszerre szülne ugyanattól a férfitól, azzal nemcsak a családi viszonyok borulnának fel, hanem minden megszokott szerep fejen állna. Ki lenne kinek a rokona? A két gyerek például egyszerre lenne féltestvére egymásnak és unoka–nagynéni viszonyban is állnának az anyukákkal. A családfa hirtelen úgy nézne ki, mint egy modern művészeti installáció, amit senki nem tud pontosan értelmezni. 

A férfi pedig? Elvileg apa lenne — kétszeresen is. De vajon lehet-e ugyanúgy apa két gyereknek, ha közben azok két külön „anyától” származnak, akik történetesen egymás hozzátartozói? Hogy működne ez a mindennapokban? Hogyan lehet egy férfi egyszerre két nő támasza – ha azok anya és lánya?

A pszichológusok szerint az ilyen helyzetek – ha valóban megtörténnek – elképesztően megterhelőek lehetnek, mert egy ilyen extrém helyzetben a családi hierarchia teljesen felborul. A szerepek összekeverednek: az anya egyszerre válik nagymamává és anyává, a lánya pedig anyává és testvérré. Az identitás, ami eddig egyértelmű volt, hirtelen elmosódik. Kihez tartozom? Kinek az anyja vagyok, kinek a lánya?

És persze ott a gyerekek kérdése is. Milyen lenne felnőni úgy, hogy a nagymamád és az anyukád ugyanattól a férfitól szültek? Egy családi ebédnél elég egy „apád” szó, és mindenki egyszerre nézne ugyanarra az emberre. Ez már nem is tabutéma, hanem logikai rejtvény.

És mégis: valahol érthető, miért váltott ki ekkora figyelmet ez a sztori. Mert miközben a többség borzongva nézi, van benne valami nyugtalanító ismerősség. Az emberi kapcsolatokban ma tényleg egyre kevésbé egyértelmű, ki kinek a szerepét tölti be. Patchwork családok, nyitott kapcsolatok, közös gyerekek több apától vagy anyától – a modern élet színes csúszdái. 

És ha egyszer valóban megszületne az a két baba, anya és lánya gyermeke, ugyanattól az apától – talán a legfontosabb kérdés nem is az lenne, hogy kié melyik gyerek, hanem hogy lesz-e bennük elég szeretet és felnőttség, hogy ezt az egész kusza történetet mégiscsak családdá formálják.