Az én gyerekeim ugyanabba az iskolába járnak, és idén, felső osztályba lépve már most szeptemberben volt is náluk felvilágosítással kapcsolatos témanap.
A fiam kevésbé volt élménybeszámolós hangulatban, de a lányom sokat mesélt a méhen belüli napjukról. Alapvetően jól érezte magát, ahogy elmesélte, jellemzően az elején még mindenki visszafogottabb volt, kínos csendet és halk kuncogások, ahogy ez lenni szokott, de a végére összeért a csapat, el tudták fogadni a témát és aktív résztvevőivé váltak a játéknak. Összességében nálunk ez jól sikerült, és örülök, hogy mint szülő segítséget kaphattam ehhez a nem egyszerűen megközelíthető témához.
Azt gondolom, nekünk szerencsénk volt, hogy a mi iskolánk részese lehetett egy előre kidolgozott és jól megszervezett, informatív, ugyanakkor érdekes programnak, nem tudom, mi a helyzet a többi iskolában, mert az ismeretségi körömben csak a mi iskolánkban futott egyelőre ez a program.
Szülőként az egyik legfontosabb dolog, amit gyerekekért tehetünk, ha tudomásul vesszük, a felvilágosítás nem luxus, és nem kizárólag a gyerek kíváncsiságának kérdése. A test, az érzelmek, a nemi változások olyan alapvető részei az életnek, amikről a gyerekeknek joga van tudni, és nekünk, szülőknek kötelességünk hozzásegíteni őket ahhoz, hogy ezektől az információktól ne féljenek, ne szégyelljenek kérdezni, és ne maradjanak magukra a bizonytalanságban.
Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy jelenleg nincs minden iskolában kész, egységes, átlátható protokoll, ami garantálná, hogy ugyanazok a minőségi feltételek, ugyanaz az őszinteség és érzékenység érvényesül mindenhol a felvilágosítás körül. Ez iskolától, programtól, pedagógustól, civil szervezettől függ sokszor. Ezért is fontos, hogy mi szülők ott álljunk a gyerekek mellett, ahogy minden másban is, a szexualitással kapcsolatos kérdéseik esetén is.
Én úgy tapasztaltam, a téma megközelítése nem nehéz, ha sikerül az alkalmat megragadni, akkor remekül ki lehet nyitni a 10-15 éves gyerekeket egy kis családi csevejre a témában. Nálunk most az iskolai program apropóján megint volt erről egy nagy családi kerekasztal-beszélgetés, ami számomra is sok érdekességet hozott.
Egy szó, mint száz, érdemes, mindenről és mindig, amikor éppen a gyereknek fontos, amikor éppen a morózus kiskamasz egy-egy pillanatra kizökken és szóba áll velünk, ne hagyjuk a pillanatot elveszni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.