Négyévesen a kisfiam azt kérdezte a temetőben, hogy mikor kel már fel a Nagyi. Ötévesen dührohamot kapott, amikor nem találta a játékát ott, ahol a Nagyi mindig tartotta neki, és követelte, hogy a Nagyi azonnal jöjjön és segítsen megkeresni. Hatévesen pedig közölte, hogy szerinte a Nagyi most egy kiscica lett, mert látta álmában. És én minden alkalommal elbizonytalanodtam: ez most normális? Jól kezelem? Egyáltalán érti, mi az a halál?
Ma már tudom, hogy mindhárom reakció teljesen életkorának megfelelő volt. De akkor nagyon egyedül éreztem magam a kérdéseimmel. Ezért most összegyűjtöttem, amit szülőként tudnunk kell a gyerekek gyászáról és halál-felfogásáról.
Mit ért a gyerek?
- 2-3 évesen: A halál számukra átmeneti, mint az alvás. Ezért kérdezik, hogy "mikor kel fel?", "mikor jön vissza?". Teljesen normális.
- 4-5 évesen: Már értik, hogy a halál végleges, de még nem hiszik, hogy velük vagy a számukra fontos emberekkel is megtörténhet. Mágikus gondolkodás jellemzi őket - például hogy egy kívánságtól visszajöhet valaki.
- 6-7 évesen: Kezdik érteni a visszafordíthatatlanságot, de még mindig sok a mágikus elem (újjászületés más formában, angyal lesz belőle, stb.)
- 8-9 évesen: Egyre realisztikusabb a halál-képük, de még mindig sok a kérdés és félelem
Mik a normális reakciók?
- Hirtelen düh, agresszió (igen, ez is a gyász része!)
- Látszólagos közöny (sokszor védekezés)
- Alvászavarok, éjszakai felriadás
- Korábbi viselkedésformákhoz való visszatérés (például újra bepisilés)
- Fokozott ragaszkodás az élő szülőhöz
- Játékban megjelenő halál-témák
- Ismétlődő kérdések (akár százszor is ugyanaz)
Mikor kell aggódni?
- Ha teljesen bezárkózik, nem kommunikál
- Ha több hónap után is súlyos alvászavarai vannak
- Ha jelentősen romlik az iskolai teljesítménye
- Ha önmagára veszélyes gondolatai vannak
- Ha testi tünetei jelentkeznek (folyamatos hasfájás, fejfájás)
- Ha képtelen visszatérni a normál napi rutinhoz
Mit tehetünk szülőként?
- IGEN:
- Hagyjuk kérdezni, akárhányszor
- Életkorának megfelelően válaszoljunk
- Engedjük, hogy a maga módján emlékezzen (rajz, játék, történetek)
- Mutassuk meg a saját érzéseinket is
- Tartsunk egyszerű rituálékat (gyertyagyújtás, közös emlékezés)
- NEM:
- Ne használjunk félrevezető szavakat ("elaludt", "elutazott")
- Ne erőltessük a temetőlátogatást, ha nem akar jönni
- Ne titkoljuk el a saját szomorúságunkat
- Ne várjunk azonnali "megértést"
- Ne sürgessük a gyász folyamatát
A legfontosabb, amit szülőként megtanultam: nincs két egyforma gyász. Van, aki sír, van, aki dühöng, van, aki játszik, és van, aki látszólag tudomást sem vesz az egészről - mind normális. Az egyetlen, amit tehetünk: ott lenni, biztonságot adni, és hagyni, hogy a maga tempójában és módján dolgozza fel a történteket.
A kisfiam most nyolcéves. A múltkor azt mondta: "Anya, szerinted a Nagyi büszke lenne rám, hogy már tudok biciklizni?" Igen, mondtam. És közben rájöttem: ez is a feldolgozás része. Már nem várja, hogy felkeljen. Már nem hiszi, hogy cicává változott. De megtalálta a módját, hogy helyet találjon neki az életében - mint egy láthatatlan szurkolót, aki valahol ott fent örül a sikereinek.
És ez talán a legnagyobb ajándék: látni, ahogy a gyerek nem "túllép" a veszteségen, hanem megtanulja beépíteni az életébe. A maga tempójában, a maga módján.
Psycho
