Igyekszem évek óta kihozni a helyzetből, amit lehet, bár bevallom, azok közé tartozom, akiknek annak ellenére nehezebben megy a kivitelezés, hogy se a gyerekeimmel, se a felmenőimmel nem volt komoly konfliktus, törés, dráma anyaság-nagyanyaság téren, sőt.

Csak valahogy a számat nem szabta olyanná a természet, hogy könnyedén gördüljenek rajta a hála vagy a meghatottság szavai – szinte minden szóbeli formát képes vagyok mesterkéltnek érezni, a meghatottság pedig ritkán ér utol, teljesen más helyzetekben. Emlékszem, mikor szegény gyerekeim óvodás és kisiskolás korukban szorgosan tanulták különféle intézményekben az anyák napi verseket és köszöntőket, az egyik felem persze örvendezett, hogy jajdekedvesgyerekeink vannak. A másik felem viszont csikorgó füllel vette tudomásul, hogy az ilyen célra alkotott versek és hasonlók többnyire nem mennek át az irodalmi ízlésem szűrőjén, és az agyam már ott helyben elkezdi rájuk fogalmazni a paródiát, amitől persze a meghatottság garantáltan elmarad. Ahogy kamaszodtak, ez a része könnyebben ment, már senki se akarta tizenkét-tizenöt évesen szavaltatni őket, a paródiákat pedig bevallom, néha közösen alkottuk meg nagy röhögések közepette.

A nagymama, az más, neki szorgosan vittünk virágot, köszöntés, de főleg odafigyelést minden évben. Ő képes volt jobban értékelni a klasszikus formákat, mint én, akin a legtöbb hagyományos rítus – a lakodalomtól a különféle évfordulókig és kötött formájú hivatalos összejövetelekig – úgy áll, mint ama bizonyos tehénen a gatya, a klasszikus ünneplő ruhákkal együtt.

Pedig néha igenis szükséges megünnepelni, hogy valakinek a puszta léte és törődése örömet okoz, ha fényességesebb tőle a létezésünk, és nagy, fájdalmas lyuk maradna a helyén az életünkben, ha valamiért megszűnne a hagyományos földi kötelék köztünk. Néha kell virágcsokor meg torta, még esetleg béna versek és köszöntők is. HA és amennyiben lététől tényleg fényességesebb az életünk, és nem a „kínos és kötelező” kategóriában szerepel az ünnep, amit le kell tudni – miért is? (Tényleg, miért is? Magunknak vagy másoknak hazudunk-e, esetleg azért, mert különben valami kimondhatatlan és elviselhetetlen kerülne napvilágra helyette?)

Arra viszont kíváncsi lennék, van-e köztetek, akinek van saját külön kedves családi hagyománya anyák napjára. Olyasmire gondolok, ami egyedi, túl van a virág-közös vacsora-fényképezkedés körein, és amire külön jólesik utána emlékezni, vagy előkészülni a következő alkalomra.

És még egy kérdés: szült-e bárki pont anyák napján?

Vakmacska

Boldog anyák napját!