Az asszony ült, kikerekedett szemmel és csak nézte, nézte az árak menüpont alatt lelhető számokat. Talán azt hitte megváltozik valami. Azt hihette, hogy rosszul lát. De nem. A strand bizony olyan távoli, elérhetetlen álommá vált egyetlen rövid pillanat alatt, mint a Holdutazás. Ötezer forint? – hüledezett az asszony. Elírás. Biztosan. Felhívja őket. A telefon hosszan csöngött. Az asszony közben a játszadozó maszatokat nézte. Már most kifénylett arcukon az izzadtság. Egy mély, morgó női hang jelentkezett.
’Alló. Jó napot, Asszonyság vagyok. Szeretnénk kilátogatni a strandra. Azt szeretném megtudni, hogy egy 4 és 1 éves gyerekkel milyen kedvezményt vehetek igénybe? Semmilyet? Ó, értem én, hogy fent kell tartani a strandot. Igen, biztosan Önt is ki kell fizetni. Értem, nem keres eleget. Sajnálom. Nos, köszönöm. Viszonthallásra.
A nő felöltöztette a gyerekeket. A homokozós játékok mellé bekerült a szatyorba a felfújható medence. Hátha ma lesz mersze felfújni és vizet engedni bele. Ő is felöltözött, beültette a kicsit a babakocsiba, a nagynak sapkát nyomott a fejére és elindultak a játszótérre. Mint a nyári szünet kezdete óta minden reggel.
M.A.Edina
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.