Egyszemű, nagyfogú, ilyen-olyan ijesztő szörnyek. A kisgyerek egy szál ceruzával rajzolta őket eredetileg, egy kíváncsi felnőtt pedig a felnőtt rajztechnikák segítségével "életre keltette" ezeket színekkel, árnyékokkal, 3D technikával.
"Mindig is szerettem firkálni-rajzolni, meglepetésemre sikerült ebből megélhetést teremtenem felnőttkoromra. Képregény-rajzolóként is használtam 3D technikát, a feladatom ugyanis az volt, hogy gyerekkorom hőseit, a New York felett lengő Pókembert meg a többit életszerűvé tegyem. Az Universal Studiosnak szörnyeket is rajzoltam, ám az én szörnyeim sosem voltak olyan hatásosak, mint Jessica unokahúgom által rajzolt szörnyecskék, ő ugyanis gyakran firkálta tele a vázlatfüzetemet mindenfélével. Kíváncsi lettem, hogyan nézne ki egy gyerekrajz, ha színekkel, realisztikus stílusban festenék meg. Kipróbáltam hát Jessica egyik művén a technikát, mindenféle kutatás és évekig tartó kísérletezés nélkül, puszta kíváncsiságból, és a rajzolt lény életre kelt.” - számol be a Monster Engine-t létrehozó művész.
A Monster Engine Dave Devries képregényrajzoló találmánya, könyv és kiállítás is készült belőle, valamint bemutató és oktató előadás is. A könyv 48 oldalán rajzok, festmények, fotók és interjúk találhatóak. A könyv fülszövege elmagyarázza a hétéves projekt történetét, szándékait és eredményeit. Egy egységhez egy gyerekrajz, a belőle készített festmény, és egy kétoldalas interjú található a gyerekkel (a festményről beszélgetnek vele), benne három beágyazott fotóval, amit az interjú közben készítettek a kicsiről. Az interjú a gyerekrajz és a festmény közé ékelődik, tehát a beszélgetés elolvasása után lehet a festmény képét megnézni, ami mindig nagy hatást vált ki. Utána felnőtt-gyerek végigolvashatja az interjút, mennyire lett humoros-éleslátó a műalkotás.
„Harminchárom évesen határoztam el, hogy minden leckét végigveszek a színekről, cselekvésről, részletekről, majd a megszerzett tudást kisgyerekek rajzainál is alkalmaztam. Emlékeztetett ez engem saját gyerekkoromra, illetve arra, hogy bármennyi idős lehetek, mégis képes vagyok gyerekszemmel nézni a dolgokra.” – számolt be az alkotó. „Maga a technika elég egyszerű, kivetítettem a gyerekrajzot, hűen követve minden vonalat, majd logikát és érzéseket egyaránt felhasználva amennyire realisztikusan csak lehet, megfestem a képet. Vegyesen használok akrilfestéket, festékszóró pisztolyt és színes ceruzát is.”
A gyerek szörnyei egy pszichológus szemével
Ranschburg Jenő Félelem, harag, agresszió c. könyv e alapján a gyerek félelmei alapvetően szeparációs és fájdalomtól való félelemből erednek, illetve egy bizonyos életkor után megjelenik a szimbolikus félelem is, mikortól a gyerek képes már a belső képalkotásra.
A félelmek a szimbólumoktól az első két év után jelennek meg egy gyereknél. Amint megjelennek a mentális képek, a gyerek fejlődése megugrik, ez a szubjektív fantáziavilág, amit a környező világ amúgy is táplál benne mesékkel, mindenféle elejtett megjegyzéssel, a gyerek tudatában nem különül el teljeséggel a valóságos, objektív világtól. Nem tudja meghúzni a reális és irreális közti különbséget. A mesealakok tovább élnek a gyerek képzeletében, és ezeket szimbólum-teremtéssel kivetíti a külső világra, tárgyakra, jelenségekre, személyekre, és ezektől fél. Este a lámpa árnyéka a falon könnyen tűnhet sárkánynak egy gyerek számára - ilyenkor külső objektumra vetít a belső fantáziavilágából. A szimbólumoktól való félelem tehát természetes jelenség, kísérője a gyermeki világkép fejlődésének.
Ranschburg verset is írt a gyereket rettegésben tartó kitudjamicsodáról: a Hátteki most már animáció formájában is megnézhető.
Vakmacska
Források:
http://www.themonsterengine.com/
Magyar Tudomány, http://www.matud.iif.hu/2011/10/01.htm
Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008 (tizedik kiadás)
