Az előadók igyekeztek a legfontosabb konkrétumokat körbejárni a 2011-es helyzetet illetően – jog, adózás, gyermekintézmények, karrier- és álláskeresési helyzet. Ami a szabályozást illeti, mindenki hozzátette, a 2010-es helyzetet maradéktalanul tudják ismertetni, de a 2011-es szabályozás egy része még csak tervezet, amelyet vagy el kell fogadnia a parlamentnek, vagy a kormány feladata lesz egyes részletek kidolgozása, tehát a végleges szabályokról egy későbbi hírlevélből tudunk majd értesülni.
Adózás
Az előadás nem volt „kismama-specifikus”, legfeljebb kiemelte az őket leginkább érdeklő témákat, de az információt bármely alkalmazott, kisvállalkozó haszonnal alkalmazhatta. Zsákai Judit könyvelő, adótanácsadó, TB szakelőadó előadását alig győztem jegyzetelni, igyekszem a talán legfontosabbakat közreadni, mivel szinte minden részletre kitért és kérdésekre is válaszolt.
Az adózás talán a legpontosabban megismerhető téma, mivel a kapcsolódó jogszabályt már elfogadták, gyakorlati nehézségek csak a gyermekekhez kapcsolódó adóalap-kedvezmény házas-vagy élettársak közti megosztásával kapcsolatban adódhatnak, igaz, ott több is. Egy kérdés már eszembe jutott, hogy mit hívnak ők „közös háztartásban élő élettársnak” – be kell jelentkezni, legalább ideiglenes tartózkodási helyként, ugyanarra a címre (ezer oka lehet, ha egy pár állandó lakcíme nem egyezik meg). Sajnos viszont lépcsőházi gondolat maradt, hogy mi a helyzet az élettársak nem közös gyerekeivel, ekkor is megosztható-e a kedvezmény – levélben igyekszem ennek is utánajárni, tekintve hogy sokan érintettek lehetnek ebben is. 23 év alatti egyetemista szintén adóalap-csökkentő tényező – kár, hogy a végzős miénk már meghaladta ezt az életkort.
Maradt, bár némileg módosult az adójóváírás összege, jogosultsági hónaponként 12100 Ft évi 2750000 Ft „szuperbruttóig” (a bruttó 1,27%-a, a 16% SZJA alapja) jár, a maximum, és teljesen évi 3960000 Ft-nál fogy el. Az egyéni vállalkozóknál a társasági adó szabályai érvényesek, kivéve, ha bérként veszi ki valaki a jövedelmet (akkor az általános SZJA szabályok érvényesek), különben évi 500 (!) millióig 10%, utána 19% az adó. A tőkejövedelmekre (bankbetét is) is 16% jövőre a kamatadó.
Ingatlan bérbeadásnál sem lehet választani jövőre, összevonandó jövedelem a bevétel, elvileg 14% eho-t is kellene rá fizetni, de csak évi 1 millió Ft bevétel felett (de akkor az egészre- és az összeg maximum 450 ezer lehet eho-ként, ha valaki munkaviszony alapján is fizet eho-t, akkor a kettő együtt lehet maximum ennyi), és lehet választani a számla nélkül elszámolható 10% költséghányadot, vagy gyűjtögetni a tényleges költségekről a számlákat.
Az önkéntes nyugdíjpénztár és a NYESZ-számla kedvezménye maradt, de nem 30, hanem 20% a kedvezmény, maximum 100000, illetve a kettő együtt maximum 120000 Ft értékben.
Ha valaki nem vesz igénybe kedvezményeket, akkor adóbevallás helyett a 2011-ben szerzett jövedelmeiről tehet adónyilatkozatot, ha csak egy munkáltatótól szerzett jövedelmet, és az adóelőleg megegyezik a fizetendő adó mértékével (a különbözet nem haladja meg az ezer Ft-ot).
A béren kívüli juttatások rendszere is átalakul. Csak a sporteseményre adott belépő (50 ezerig, nézőként vagy résztvevőként) lesz adómentes (ez viszont már idén augusztustól), minden más adóköteles, a kedvezményes körbe tartozó juttatások a szuperbruttósított összeg 16%-val adóznak, amit a munkáltató fizet. Ilyen az internet havi 5 ezer Ft-ig, utólag 3 hónapra lehet elszámolni. Ilyen a hideg és a meleg étkezési jegy, a helyi utazási bérlet (ne feledjünk számlát kérni), az üdülési csekk a minimálbér összegéig, az iskolarendszerű képzés a minimálbér 2,5-szereséig, iskolakezdési támogatás a minimálbér 30%-ig, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás a minimálbér 50%-ig, az egészségpénztári hozzájárulás a minimálbér 30%-ig. A „Széchenyi pihenőkártya” nevű dologról sokat egyelőre nem tudni, csak legfeljebb annyit, hogy az üdülési csekkhez hasonló funkciója lesz, és max. 300 ezer Ft-ig adható évente a kedvezményes adózási körön belül.
Az egyéb juttatások – ilyen pl. a céges telefon is –nem kedvezményesek, a telefonnál csak akkor úszható meg az adó-TB fizetés, ha a magánhasználatot a magánszemély kifizeti, egyébként az adóhatóság vélelmez 20% személyes használatot. Nem kedvezményes a kultúra-utalvány sem. Viszont könnyebbség a munkáltatónak , hogy nem kell „dupla minimálbér” után fizetni a járulékokat, csak a tényleges jövedelem alapján.
Kismamák számára érdekes lehet, hogy a Start Plusz és a Start Extra kártyák és kedvezményeik meg fognak fokozatosan szűnni, viszont belép a részmunkaidő kedvezménye, de a ahogy leírtam, csak keveseknek lesz ez megoldás – a szokásos 27% helyett 20% a TB-járulék, ha a helyettesítő kollégát is megtartja a munkáltató, és mindketten négyórás munkaviszonyban dolgoznak, a gyesről visszatérő kollégának pedig 1 évig nem lehet megszüntetni a jogviszonyát (a másik munkavállaló elbocsátható, ha helyette másikat vesznek fel a négyórás státuszba).
Ha valakinek esetleg nem tiszta – a fizetett szabadság (amit ki kell adni a gyermekgondozási szabadságról visszatérőnek) a gyed első évére, és a tgyás időtartamára jár, kifizetni csak akkor lehet, ha megszűnik a munkáltató.
A következő részben a jogi kérdésekről, a karrier-menedzsmentről, illetve az igénybe vehető gyermekintézményekről lesz szó.
Vakmacska
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.