A belvárosi Petőfi Sándor utcai FUGA központ adott helyet először a berettyóújfalui központú Igazgyöngy Alapítvány és művészeti iskola (bátran mondhatjuk, tehetséggondozó műhely) növendékei által készített képeknek, amelyeknek közösen elmondott-felolvasott mesék adták a témáját. A gyerekek közül sokan élnek mélyszegénységben, az alapítvány nemcsak abban segít, hogy ezek a színes-beszédes képek elkészüljenek, hanem hogy az ifjú alkotóknak legyen cipője, ebédje, legyen fűtés a házukban, vagy betegen eljuthassanak a kórházba, kiválthassák a gyógyszereket.
A csodához elsősorban kellett valaki, aki nem azt látta ezekben a gyerekekben, amit általában az átlagember szokott, hanem valamiféle varázslattal kicsalogatta belőlük a színeket és álmokat. Meg a reményt, hogy felnőve nem szürkül-sötétül el talán körülöttük teljesen az élet.
A képeket most a Budapest Esély Nonprofit Kft. (1084 Budapest Őr utca 5-7.) termében lehet megtekinteni, a kiállítás november 4-től látható az eddigi információk szerint egész hónapban. A festmények NAGYOK, tehát élőben még ütősebbek, és alattuk a feliratokon szerepel az a meserészlet is, amelyről a kép készült. Gyereket is érdemes vinni – az enyémnek nagyon tetszett.
Vakmacska
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.