Mi lesz a Fertő tó sorsa? Íme a válasz

világörökségi területek
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 15. 17:00

Sok a kérdőjel a Fertő tó sorsát illetően, viszont most Lázár János építési és közlekedési miniszter ismertette a gyönyörű területtel kapcsolatos munkálatokat és jövőbeli szándékokat – írja az MTI.

Naplemente a Fertő tó ausztriai oldalán Forrás: Shutterstock/ TTstudio

Folyamatban van a Fertő tó partjának fejlesztése, a teljes beruházás megvalósítása előtt a következő három hónapban megteremtik azokat a feltételeket, amelyek révén a part egy része használható lesz a helyiek számára – mondta az építési és közlekedési miniszter a Sopron TV-nek adott interjújában.

„Május 10-én a Magyar Közút kivonult, hogy elvégezze az északi területen lévő kikötőhöz vezető út munkálatait, hogy a kikötőt a felújítás után használhassák a vitorlások és a horgászok" – mondta Lázár János. Ezzel a beruházással 90 napon belül meg akarják teremteni annak lehetőségét, hogy a soproniak legalább a tó egy részét használni tudják.

A tárcavezető kitért arra is, a júniusi választások után kell majd eldönteni, hogy a fejlesztés hogyan és milyen lépésekben folytatódjon. „Meg kellene találni a harmóniát és az egységet a természet és az oda látogatók érdekei között" – mondta Lázár János, hozzátéve:

nem biztos, hogy „egy gigantikus turisztikai beruházás következik".

Az Építési és Közlekedési Minisztérium tájékoztatása szerint a Fertő Part projekt 2015-ben indult. A kikötőnél a mederszádfalazás elsődleges szerkezeti elemei elkészültek, kialakult a kikötő védett területe, valamint a partvonal. Elhelyezték a rögzítő oszlopokat, valamint a pontonrendszert, amely a különböző hajók fogadására alkalmas.

Fertő tó Forrás: Shutterstock / Készítette: trabantos

A kikötő működéséhez szükséges az ideiglenes víz- és elektromos infrastruktúra kialakítása, a térszín felületeinek befejező munkálatai, burkolatok és zöldfelületek kialakítása. Szükséges továbbá a kikötőhöz vezető 6 méter széles, mintegy 950 méter hosszú út, parkolóhelyek és a munkaterületet elkerítő kerítés kialakítása.

A világörökségi helyszín gazdag állat-és növényvilággal rendelkezik. Mi is írtunk róla, hogy nemrég a réti sasok lettek a tó új őrei, de hírt adtunk a nyári ludak életéről is. Aki pedig környezetbarát módon akarja bejárni a Sopron és az ausztriai Neusiedl am See közötti területet, az a Fertő-táj vonatjárattal teheti meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.