Kívülről impozáns, klasszicizáló épület, áthaladni rajta azonban már kevésbé felemelő élmény, különösen gyalog vagy biciklivel. Rettenetes a szmog, a zaj pedig hihetetlen méreteket ölt, ahogy elhúznak mellettünk az autók és a buszok, visszhangzik az egész – nem véletlenül jelzi tábla, hogy gyalog nem javasolt nekivágni.
Nagyjából ez az élménye egy átlag budapestinek a Budai Váralagúttal kapcsolatban. De ha egy picit figyelmesebbek vagyunk, észrevehetjük, hogy a Clark Ádám tér felőli oldalon az alagút pillérjein ablakok vannak, a bejárattól pár méterre pedig méretes ajtó, felette korlátos erkély. Vajon mire szolgálhatnak ezek?
Akármilyen hihetetlen, a gyanú megalapozott, az ablakok és az ajtók pontosan azok, amit sejtetnek. Lakások nyílászárói, amelyek két emeleten magasodnak az alagút pilléreiben. Fazekas János, a Lánchíd aktuális hídmestere jól ismeri ezt a helyet, hiszen itt nőtt fel, itt élt szüleivel és lánytestvéreivel egy éves korától. Ma már „normális" lakásban lakik, de nap mint nap visszajár az alagútba, a munkahelyére. Irodája a Clark Ádám tér felé néz, ahol a munkaidejét tölti, amikor éppen nincs a terepen, hogy a híd minden részletét ellenőrizze.
Mindezt Kordos Szabolcs Egy város titkai című könyvében olvastuk, amelyben ehhez hasonló szórakoztató érdekességeket tudhatunk meg Budapest épületeiről. A budapesti lakosok polcáról nem hiányozható kötetről itt írtunk bővebben.
A Budai Váralagút története
Mielőtt megnéznénk mi mindent rejt még ez a klasszicizáló szerkezet, elevenítsük fel az alagút történetét! Miután 1849 novemberében felavatták a Lánchidat, 1853-ban kezdték el átfúrni a Várhegyet egy alagút kialakítása céljából. A munkálatokat Széchenyi István megbízásából a skót mérnök Clark Ádám vezette, aki a Lánchíd építésvezetője is volt, és akiről az alagút és a híd közötti tér a nevét kapta.
Az alagutat 1857-ben adták át a forgalomnak. Akkoriban azonban sokkal kellemesebb lehetett áthaladni rajta, nem volt akkora szmog alatta, mint ma, mivel csak gyalog vagy lovaskocsival közlekedtek az emberek. Az átkelés fizetős volt, a gyalogosok egy krajcárt, az egylovas kocsik hármat, a kétlovas kocsik pedig hat krajcárt fizettek érte, a beléptetős rendszer pedig egészen 1918-ig kitartott.
Az osztrák udvar azzal a feltétellel engedélyezte a felépítését, hogy egy titkos lépcsőházat alakítanak ki mellette veszélyhelyzet esetére, ami összekapcsolja a várat az alagúttal.
A lépcsőház ma is megvan, de le van zárva, és az állapota is egyre rosszabb. Épültek aztán itt a beázások kezelésére különféle vízelvezető és szellőztető alagutak, illetve egy szupertitkos óvóhely is (Horthy-bunker), amelyet a második világháború alatt a legfelsőbb vezetés használt; többek között Horthy Miklós és családja is itt vészelte át a bombázást. Ez utóbbi hatalmas létesítmény nyolcvan szobával, légtechnikai berendezéssel, áramforrással, angol vécével és a kor összes rádiós, telekommunikációs eszközével felszerelve.
Milyen lehetett az alagút pillérjében felnőni?
De ez még mind semmi Fazekas János hídmester történetéhez képest, aki az alagút egyik pillérjében nőtt fel. János nagyapja hajós volt, aki az '50-es évek végén kapta meg a Margit-híd hídmesteri munkáját, édesapja '65-ben lett a Lánchíd hídmestere, édesanyja pedig 1975-ben az alagút gondnoka.
A Clark Ádám tér felőli bejárat után pár méterre ma is láthatjuk az ajtót, amely a lakás bejárata volt. A szolgálati otthon 60-70 négyzetméter lehetett, és egy kis kert is tartozott hozzá a domboldalon.
Ablakaiból, amelyek a Clark Ádám tér és a híd felé néznek, páratlan panorámát élvezhettek a lakói. Jobban el tudjuk képzelni, milyen lehetett az élet az alagútban ha megnézzük a Kordos könyvében lévő fotókat: az egyiken János édesanyja látszik, amint az ajtó feletti erkélyről néz a Duna felé.
A család állítólag roppant büszke volt a hídra, úgy nevezték, hogy a „hidunk", az alagutat pedig egészen belakták. A Clark Ádám tér alatt, a híd föld alatti lánckamrájában van egy nagy terem, itt állítottak fel egy pingpongasztalt a lányok számára, egyikük pedig innen indulva lett Európa-bajnok asztaliteniszező.
A kisfiú János persze sejtette, hogy nem szokványos az élete, óvodástársai nem is hitték el neki, hogy az alagút pillérjében élt. A postásoknak is nagy fejtörést okozott, mire megtalálták a Clark Ádám tér 1. számú lakást. János gyerekként játszhatott mindenhol az épületen belül, de bizonyos ajtókhoz nem szabadott hozzáérnie, és a mai napig sem tudja mi lehet mögöttük. Amikor már rockzenész volt, kifejezetten jól jött a lakás, ahol nem kellett attól tartani, hogy zavarják a szomszédokat.
A terület azonban ma már nincs olyan jó állapotban, a felújítás is több évtizede húzódik, így belakták a denevérek és a galambok. János pedig, aki korábban rajzfilmrajzolóként is dolgozott mielőtt visszatért volna családja szakmájához, már csak dolgozni jár ide.
Forrás: Kordos Szabolcs: Egy város titkai (2022)
