Hajóroncs került a felszínre az apadó Dunából

aszály
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 19. 11:28

A Duna alacsony vízállása miatt ismét előbukkant a vízből Vámosszabadi és Nagybajcs között az a hajóroncs, amelyet sok helyen egy második világháborúban elsüllyedt orosz hadihajóként említenek. Legutóbb 2018 októberében vált láthatóvá az akkori csapadékszegény időszak miatt, írja a turistamagazin.hu.

A hajó roncsa a Duna árterében, a folyó alacsony vízállásakor Vámosszabadi határában Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A medvei hídtól egy kilométerre található hajóroncs eredete azonban máig tisztázatlan. Az egyik legnépszerűbb sztori szerint 1945-ben aknára futott és süllyedt. Orosz páncélozott ágyúnaszádnak pedig azért gondolják, mert a közeli Medve településen található egy szovjet emléktábla.

A táblán nyolc szovjet katona neve szerepel, viszont a haláluk időpontja különböző. Az is megkérdőjelezi ezt a verziót, hogy a feltételezett „BK-244"-es jelzésű naszádot hivatalos iratok szerint még az elsüllyedés évében kiemelték, majd szétszedték.

Utoljára 2018-ban volt látható Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A lehetséges verziók között szerepel még, hogy esetleg aknamentesítő hajó roncsa pihen itt, vagy a Csehszlovák Határőrségé volt egykor, de civil hajókat se zárták ki, köztük a német "Voltan" is képbe került.

A hajóroncs egyébként a vízi közlekedést nem zavarta az elmúlt évtizedekben, mivel nem hajózási útvonalon fekszik. A hajóroncs történetéről Orbán Gábor felvidéki magyar hadtörténész írásában olvashattok bővebben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.