Műemlékké nyilvánítással menekülhet meg a Márványmenyasszony és a Wichmann-kocsma

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 18. 10:54

Másfél héttel ezelőtt elsőként a 24.hu írt arról, hogy a főváros építészeti örökségének újabb két, értékes darabját ítélték bontásra, az egyik helyére eredetileg egy ötemeletes szállodát terveztek. Ez az I. kerületi Márvány utca 6-8. szám alatt található Márványmenyasszony vendéglő lett volna, amelyet első budai étteremként 1793-ban alapítottak. Itt tartotta lakodalmát Széchenyi István és Wesselényi Miklós is, de rajtuk kívül számos művész, politikus megfordult a falai között.

A másik épület pedig a mai Kazinczy utca 55. szám alatt lévő ház, amelyben Rothauser Mór (Móric) ruhakereskedő dolgozott - aki a ma álló kétszintes házat is építette -, az 1890-es végén bordélyházként üzemelt, otthona volt a Magyar Teozófiai Társaságnak - amelynek emléblémája a ház kapurácsán ma is látható -, de "őrzi az első magyar kártya születésének helyét, dolgos kezek és szégyenszagú esték emlékét, az emeleten egykor lakó család héköznapjait, sokak törzshelyét, és Wichmann Tamás sokak számára kedves kocsmáját is" – fogalmaz cikkében a PestBuda szerzője.

Szombaton azonban a Miniszterelnökség egy közleményt adott ki, amely gyakorlatilag az utolsó pillanatban mentette meg a bontástól a két épületet legalábbis egy időre. "A kulturális örökség védelméért felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali hatállyal elrendelte az I. kerület Márvány utca 6-8. szám alatti (Márványmenyasszony étterem épületei) valamint a VII. kerület Kazinczy u. 55. szám alatti (Wichmann-kocsma) ingatlanok esetében a műemléki védettségi eljárás megindítását. Az eljárás befejezéséig, amit a Miniszterelnökség gyorsított ütemben fog lefolytatni, az ingatlanokon tilos bármilyen bontási vagy építési munkálatot végezni" – olvasható a közleményben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.