Az Év rovara kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét egy-egy rovarra, a rovarok védelmére, és az élővilágban betöltött szerepükre. A védett vagy védendő fajok megismertetése nemcsak a rovarvilág jelentőségére, hanem a természetvédelem fontosságára is ráirányítja a figyelmet. A Magyar Rovartani Társaság idei jelöltjei a kacsafarkú szender, a keleti rablópille és az ékfoltos zengőlégy lettek, a győztesre december 6. éjfélig lehetett szavazni.
A rovarok osztálya elképesztően változatos csoport – a több mint egymillió ismert faj között rengeteg olyan akad, amelynek alakja, színezete, életmódja meghaladhatja a képzeletünket.
2021. év rovarát három olyan faj közül lehetett szavazással kiválasztani, amelyek „nem azok, mint aminek látszanak", vagyis másféle állatra hasonlítanak.
A hasonlóság néha a hasonló életmód következménye, de lehet a védekezés egyik módja is. A szavazás végeredményeként a harmadik helyen az ékfoltos zengőlégy végzett 890 szavazattal, a keleti rablópille lett a második 1027 szavazattal, míg a szavazáson a legtöbb jelölést, azaz 3912 szavazatot kapott faj, és így a 2021. év rovara a kacsafarkú szender lett – olvasható a Magyar Rovartani Társaság weblapján.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.