Úgy tűnik, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) is kedvet kapott a new york-i természettudományi múzeumtól egy felnőtt pizsamapartyhoz, mert Zöld/Benn címmel hirdet pop-up pikniket szombat éjszakára – írja az MTI.
A pop-up piknik közönsége birtokba veheti a várkupola alatti teret, és olyan teraszok is megnyílnak előtte, melyek a szokásos nyitva tartás során nem látogathatók. A piknik résztvevői olyan terekben jógázhatnak, falatozhatnak és kávézhatnak, ahol korábban még senki sem tette ezt.
Az MNG tájékoztatása szerint a rendhagyó program múzeumi jógával indul, a kizárólag piknikezni vágyók ezt követően, este tíz órakor csatlakozhatnak: érkezhetnek saját elemózsiával, hozhatnak társasjátékot, plédet, heverészhetnek az éteri nyugalmat sugárzó kupola alatt vagy szemlélődhetnek kávéval a kézben, a magaslati levegőn a harmadik emeleti panorámateraszokról.
Az üres kézzel érkezők a helyszínen is beszerezhetik az MNG piknik pakkját, és kávét is kóstolhatnak, illetve specialty kávé workshopon is részt vehetnek.
Az MNG munkatársai rendhagyó tárlatvezetésekkel várják a programra érkezőket.
A múzeumi piknik részletes programja az MNG honlapján érhető el, és ha tippelnünk kellene, a korlátozott számban kapható jegyek hamar fogynak majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.