Hajdúszoboszlón november elejétől vált ingyenesen elérhetővé két tematikus városnéző séta az Iphone és az androidos mobiltelefonokkal rendelkező látogatók számára. A város helyi TDM szervezete, a Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft a városnéző sétákat az egyik legnépszerűbb mobil alkalmazás, a PocketGuide túravezető szoftver használatával hozta létre.
A PocketGuide egy többszörösen Innovációs Díj-nyertes, GPS alapú okostelefon-alkalmazás. A program a helyi érdekességeket kiemelve úgy vezet végig a városon, mint egy valódi idegenvezető, mintha személyes túravezetője mutatná meg a legfőbb nevezetességeket és látná el bennfentes információkkal a közkedvelt helyekről. Az alkalmazás jelenleg 5 kontinens több mint 100 városában érhető el és globálisan több mint 3 millió felhasználóval rendelkezik.
A városban két útvonal járható be a szoftver navigálásával, mely az iránymutatás mellett magyar és angol nyelven bővebb információval is szolgál a helyi épített örökségekről, látnivalókról és szórakozási lehetőségekről. Az alkalmazás az okostelefonok mellett tableteken is használható.
Hajdúszoboszlón a két tematikus túraútvonal közül mindenki kedve szerint választhat, melyek közül az egyiket követve a hajdúszoboszlói fürdőkomplexum járható körbe, míg a másik útvonalán haladva a program virtuális idegenvezetője a város főutcáján vezeti végig a látogatót, a helyi épített örökségek és a látnivalók bemutatása mellett.
Fontos, hogy a program egyszeri letöltéséhez szükséges csak internet kapcsolat, majd ezt követően a túra során internet nélküli üzemmódra lett tervezve az alkalmazás, így a felhasználóknak nem kell a roaming adatforgalmi díjak miatt aggódniuk.
A Hajdúszoboszlóra látogatók internet elérési igényeit kielégítendő és az alkalmazás használatának megkönnyítésére még egy új fejlesztést valósított meg a helyi turisztikai szervezet: ingyenes wifi elérési lehetőséget biztosít a látogatók számára egész évben, a város turisztikai központjában, a Szent István parkban. A fejlesztés európai uniós forrás támogatásával valósult meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.