Máthé Krisztofer az édesanyjával és a húgával ült fel az egyenként kilenc és fél méteres karral forgó, nyolcszemélyes gépszörnyre. A hinta az indítás után másfél percig működött, amikor hatalmas reccsenés kíséretében az egyik kar letörött, a tartóoszlopnak csapódott és oldalra lendült.
A hajmáskéri fiú a hintától mintegy 15 méterre, lezuhant a földre, és életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett, amikről később kiderült, maradandó fogyatékosságot jelentenek számára.
Mindennek már több mint két éve – a baleset 2017 szeptemberében történt –, a két évig tartó nyomozás után a hónap elején vádat emeltek a szerkezet üzemeltetője, valamint a gép megfelelőségi tanúsítványának kiállítója ellen.
– Még ebben a hónapban összeülünk azokkal, akik a vád szerint felelősek azért, hogy a családunk élete tönkrement. A célunk, hogy közös nevezőre jussunk az esetleges sérelemdíjjal kapcsolatban – mondta el a Borsnak Máthé Dia, Krisztofer édesanyja – Habár nem fogja érteni, kik lesznek jelen, de természetesen a fiam is ott lesz, szeretném, ha ezek az emberek szembesülnének az állapotával
–tette hozzá.
A sérült fiú sokáig kómában volt, az orvosok pedig eleinte csupán két- százaléknyi esélyt adtak a túlélésére. Mára azonban hihetetlen fejlődésen ment át a fiú, szépen kommunikál, és futni is képes. Jelenleg egy szegedi rehabilitációs intézményben tartózkodik. A családot mindenben támogató Örökké Nem Eshet Alapítvány mellett – akik anyagilag Krisztofer kezelését állták a támogatásukra befolyt pénzből – a fiú rohamos javulásához a C-peptid készítmény is nagyban hozzájárul, ez ugyanis, egyszerűen szólva a test öngyógyító mechanizmusát segíti.
A hintabaleset ügyében született vádirat szerint az üzemeltető számos foglalkozási szabályt szegett meg azzal, hogy a gép karjainak lassítására alkalmas fékszerkezet és a hintakarok megfelelő mechanikai biztosítása nélkül működtette a berendezést. A másik vádlott pedig úgy állította ki a megfelelőségi tanúsítványt a szerkezetre, hogy a mechanikai biztosítás nem volt meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.