Aktuális

Túlélem a fiam gyilkosait! - Szita Bence nevelőapja az életéért küzd

Gergály Judith

Létrehozva: 2018.07.27.

Súlyos betegséggel küzd Szita Bence nevelőapja. Gyöngyi Sándor nemrég egy komoly, négyórás műtéten esett át. A győri kórházban fogadta a Bors munkatársait, akiknek őszintén beszélt arról, hogyan vette fel a harcot a a gyilkos kór ellen.

Forrás: Bánkúti Sándor

Közel hat éve annak, hogy kegyetlenül meggyilkolták Szita Bencét. A tizenegy éves kisfiút két hajléktalan egy ásóval félholtra ütlegelte, majd élve elásták. A kegyetlenségben végig részt vett Sándor akkori barátnője, a féltékeny Polcz Erika, aki az ékszereit is eladta, hogy felbérelje a gyilkosokat. Nem tudta feldolgozni, hogy párja úgy szereti nevelt fiát, az eleven kis Bencét, mintha a sajátja lenne.

Gyöngyi Sándor nehéz időszakon ment keresztül az elmúlt években. A kis Bence szobáját azóta ugyanúgy hagyta, de ő nem tud ott élni, túl sok a fájdalmas emlék. Szüksége volt környezetváltozásra, ezért lányához költözött Mosonmagyar­óvárra. Három hónapja azonban súlyos beteg lett, egy ultrahangos vizsgálat után közölték vele, hogy nincs már sok hátra.

– Iszonyú fájdalmaim voltak, de elhatároztam, hogy nem hagyom magam, felveszem a harcot a betegség ellen. Két hete egy nagy műtéten estem át, felvágták a hasamat keresztben, egy hétig voltam az intenzíven, mindenhonnan csövek lógtak ki belőlem. Mégis felálltam a kórházi ágyról és mozogni kezdtem, nem hagytam el magam – mondja határozottan a Borsnak a férfi.

A második héten Sándor már lépcsőzik, naponta többször megtesz hat emeletet és az ő javulását állítják példának az orvosok mások elé. Persze hosszú lesz még az út a teljes gyógyulásig.

– Úgy gondolok erre, mint egy bokszmérkőzésre. Először kiütött a betegség, most azonban 1-1-re egyenlítettem, és tudom, hogy nyerni fogok. Ezt üzenem minden sorstársamnak, aki hasonló helyzetben van – teszi hozzá mosolyogva.

Sándor is értesült róla, hogy egykori barátnője, Polcz Erika januárban meghalt a börtönben. Azt mondja a férfi: nálunk ugyan nincs halálbüntetés, de a jó isten ezt felülírta. A másik két tettes azonban még él.

– Nem fogom hagyni, hogy ezek a gyilkosok túléljenek! Erős leszek, küzdeni fogok a lányomért, akinek szüksége van rám, és persze Bencusért. Nincs nap, hogy ne fájna a halála, ezt feldolgozni nem lehet, talán csak együtt élni vele – sóhajt.

Bence még élt, amikor eltemették

A tizenegy éves Szita Bence meggyilkolása a magyar kriminalisztika történetének egyik legfelkavaróbb esete, országos megdöbbenést és felháborodást váltott ki. A felsőmocsoládi kisfiú eltűnését 2012. október 29-én jelentette nevelőapja, holttestét november 3-án találták meg a Somogy megyei Toponár közelében. A hatóságok hamar kiderítették, hogy különös kegyetlenséggel, előre kitervelten végeztek vele. Bence nevelőapjának barátnőjét, a 47 éves Polcz Erikát és két hajléktalant, Bogdán Józsefet és Kertész Józsefet őrizetbe vették. A kisfiúval egy erdőben végeztek, ásóval és késsel sebezték meg, majd élve eltemették. A három gyilkost tényleges életfogytiglanra ítélték. Polcz Erika 2017. január 29-én meghalt a tököli rabkórházban, mellrákja volt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663221
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091825_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Új háború lehet kirobbanóban egy másik földrészen, pattanásig feszült a helyzet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663221
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei