Segít a Bors! Ideje feltölteni a kocsiban a fagyállókat, azt is megmondjuk, milyet vegyen

Segít a Bors! Ideje feltölteni a kocsiban a fagyállókat, azt is megmondjuk, milyet vegyen

közlekedés
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 07. 11:30
Megérkeztek az első fagyos éjszakák. Ezzel egy autós rovatban nem feltétlenül meteorológiai jelentést szeretnék tenni, csak felhívni arra a figyelmet, hogy érdemes foglalkozni az autó fagyállóival.
Bors

Manapság nem divat foglalkozni az autók fagy elleni védelmével, hiszen sok autós csak betölti a téli szélvédőmosót, melyet már rendszerint előre bekeverve, nagyjából –20 fokig való fagyállósággal vásárolhatunk meg, és ezzel le is tudták a felkészülést. Elvileg igazuk van, ugyanakkor mégsem árt az óvatosság.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, ha esetleg év közben valamilyen okból utána kellett töltenünk a hűtővíznek, és amennyiben ezt tisztán vízzel (jobb esetben desztillált vízzel) tettük meg, akkor azzal hígítottuk a rendszerben lévő fagyállót, melynek így a dermedéspontja magasabb, vagyis a nullához közelebbi érték lett. A téli hidegben egyáltalán nem mindegy, hogy a motorban keringő hűtővíz –20, vagy csak –10 fokig tűri fagyásmentesen a hideget.

Csalóka színek

Sokan szín alapján különböztetik meg a folyadékokat, mondván, „én mindig rózsaszínt használok, mert gyárilag is az volt benne”. Rossz hírünk van, a hűtőfolyadékoknak nincsen szabványos színkódrendszere, miután a folyadékok alapvetően színtelenek lennének, csak biztonsági okokból színezik a gyártók egy általuk elképzelt színre, ugyanis a színtelen folyadék veszélye, hogy egy üvegben a vízzel összekeverve és elfogyasztva akár halálos is lehet. Általában a legtöbbet használt G12 és G12++ rózsaszín színezést kap, de azért ellenőrizzük a termék címkéjét.

NEM Keverhető folyadékok

Hivatalosan a hűtőfolyadékok egymással nem keverhetőek, bár ez nem annyira szigorú, mint a motorolajok esetében.A G11, azaz az IAT fagyállót semelyikkel nem keverhetjük, mivel olyan kémiai reakciókat válthat ki, ami a hűtőfolyadék esetleges besűrűsödését okozhatja! A többi, a G12, a G12++ és a G13 keverése nem okoz problémákat. Az autósok többsége úgy gondolja, az autóját anno a gyárban feltöltötték fagyállóval, így ha az nem fogyott le, akkor nincs teendő. Pedig a fagyálló el tud használódni! Az IAT alapú fagyálló 2 év vagy 40 000 kilométer, míg az OAT és a HAT alapú fagyállók 5 év vagy 150 000 kilométer után cserélendőek.

Ez is érdekelheti

Fagyállóval mérgezte meg 18 napos kisbabáját a kegyetlen apa

Fagyállót töltött a cumisüvegbe egy figyelmetlen családtag, két csecsemő élete került veszélybe miatta

Fagyban se fűtse túl a kocsit!

Fontos ellenőrzés

A hűtőfolyadék fagyáspontját szer­vizekben, néha benzinkutak­nál is ellenőriztethetjük, az eljárás egyszerű, és néhány percet vesz csak igénybe. A refraktomé­terre cseppentett hűtőfolyadékról azonnal kiderül, meddig bír ellenállni a hidegnek. Utántöltés esetén – ha lehet – minden esetben érdemesebb a töményt keresni, mivel ha magasabb a fagyáspont, azzal nincsen gond, de ha alacsony, az igen húzós lehet. Ha bekevertet vettünk, akkor viszont érdemes úgy, hogy a komplett rendszerben lecserélni, bár ezt inkább bízzuk szakemberre. Ha fagyállót ve­szünk, gondoskodjunk arról, hogy ne kerüljön kisgyerekek, illetve ittas emberek kezébe, valamint más élőlények közelébe, mivel édeskés illata és íze megtévesztheti őket. A fagy­álló erősen mérgező, tehát vigyázzunk a környezetünkre!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.