Aktuális

Retró krimi: Ellopta, majd eladta az egész Rottenbiller utcát János

Bors

Létrehozva: 2020.04.18.

Igazi csalólegenda lett az egyszerű szalámigyári munkásból, Hamrák Jánosból. A férfi piti csalóként kezdte, aztán bűnözői karrierje csúcspontján ellopta és eladta a Rottenbiller utca egész burkolatát.

Szalámigyáros, cseles csaló és cirkuszi mutatványos is volt az 1900-as évek elejének egyik híres magyar tolvaja és csalója, Hamrák János. A férfi több álnéven csalta végig Európát, még segítőit is meglopta, élete végéig nem tudott leállni a bűnözéssel, így neve mai napig a legendásan ötletes szélhámosai között forog közszájon.

A férfi már fiatal korában is mindenféle ravaszságon törte a fejét, elmondható róla: csalásra született. Hamrák ugyanis még csak iskolás volt, amikor elkövette első trükkös csínyét: a városháza óráját lopta el úgy, hogy iskolatársát szerelőnek öltöztette be, magát pedig órásmesternek kiadva azt hazudta: restaurálni viszik a műemléket. Ezután a fővárosba ment, ahol magát önkormányzati tisztviselőnek álcázva kenőpénzt csalt ki a Váci utcai boltosokból egy nem létező építkezésre.

Azonban karrierjének és legendájának fő pontja kétség kívül a Rottenbiller utca burkolatának eladása volt. A férfi olasz munkásokat fogadott fel, körbedeszkázta az utcát, és mindenkinek azt hazudta: a városvezetés kérésére szedik fel a burkolatot. Ezt aztán egy magánembernek eladta, majd lelépett. Végül pár hét után derült ki a csel, egy budapesti lakos ugyanis panaszt tett az elhúzódó munkák miatt az önkormányzatnál. Amikor kiderült a szélhámosság, Hamrák még két felfogadott munkását is meglopta, majd sógorához menekült, akit szintén kirabolt.

Innen meg sem állt Brnóig, ahol cirkuszi mutatványosnak állt, és a búr háborúból játszott jeleneteket, és Mr. Hungary néven híressé is vált. A végzet azonban őt is utolérte, de olyan módon, ahogyan a legendás csaló sem várta: egyik előadását ugyanis megnézte azoknak az olasz munkásoknak egyike, akiket még a Rottenbiller utcai csalására fogadott fel. A sértett olasz a műsor után azonnal szerzett egy plakátot Mr. Hungaryról, bekarikázta rajta a férfit, és fölé írta: ez Hamrák, majd elküldte a hatóságoknak.

Mikor lebukása a fülébe jutott, János végül maga jelentkezett a magyar rendőrségen, hogy ne kinti, hanem hazai cellában ülhessen. A sors fintora, hogy a legendás szélhámosnak, aki ekkor már mást sem akart, csak rácsok mögé kerülni hazai földön, alig sikerült lecsukatnia magát: három ügyész is elutasította letartóztatási kérelmét, mire Hamrák ügyvédet fogadott, akitől – a szakember legnagyobb döbbenetére – azt kérte, hogy intézze el, hogy végre leültessék.

Ez sikerült, két évet ült is, de szabadulása után sem tudott leállni, élete végéig csalásokból tengődött. Legendája azonban halála után is fennmaradt, az újságírók ugyanis egy alaposan kiszínezett, kikozmetikázott kultuszt emeltek a volt szalámigyáros csaló alakja köré.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722327
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét